Inspiráló nők

Várnagy Andrea zongoraművész: A férjem az, aki kirángat az önsajnálatból

Várnagy Andrea szerint mindenkinek szüksége van a harmóniára, a szépre. A zongoraművésznő hiszi, hogy bár az életben vannak gondok, nem minden tökéletes és rózsaszín, ám ha az ember lelke kap valami csodálatosat, akkor a nehézségekkel is könnyebb megküzdeni.

Nem mindennapi életet éltek a férjeddel. Egyik nap Amerikában adtok koncertet, majd a következő állomásotok egy hátrányos helyzetű magyar, vagy kárpátaljai falucska.

Nagyon jó meglátás. Az általad említett kettősség az egész életünket végigkíséri, de ez a csodálatos benne. Akár hiszed, akár nem, nekünk mindkettő egyformán fontos, hiszen pont az a művész feladata, hogy körülményektől függetlenül bárkinek át tudja adni a zene szépségét. Más élményt szerzünk a felnőtt közönségnek, mint a vidéki gyerekeknek, de én ugyanúgy libabőrös leszek, ha állva tapsolnak egy fényűző teremben megtartott koncert után, mint amikor odafut hozzám egy kislány, átölel, és közli, hogy ő mostantól csak komolyzenét akar hallgatni. Ha egy gyerek szívében csak egy kis magot sikerül elültetni, akkor volt értelme a munkánknak.

Kisgyereknek és középiskolásoknak is készítetek műsort. Március elején pedig megrendeztétek a Zeneképzelet zongoraversenyt. Egyfajta missziónak tartjátok, hogy a kicsikkel is megszerettessétek a zenét?

Őszintén hiszek abban, hogy a zene segít átlendülni a mindennapi gondokon. Olyan harmóniát, szépséget ad az embernek, amivel könnyebb feldolgozni a rosszat. Ha ezt gyerekkorban sikerült elsajátítani, akkor sokkal boldogabban élhetnek majd felnőttként. És ha ebben én is segíthetek, akkor azt mondom, minden gyakorlással töltött óra megéri.

Azt gondolnám, a gyerekek nyitottabbak, ugyanakkor őszintébbek, kritikusabbak. A felnőttekkel viszont – szerintem – nehezebb közvetlenebb kapcsolatot kialakítani komolyzene segítségével. Kinek könnyebb átadni a zene üzenetét?

A pályánk kezdetén nehezebben találtuk meg azt az utat, hogy az emberekhez közelebb vigyük a klasszikus zenét. Nem volt könnyű meghódítani a közönséget ezzel a műfajjal. Szerencsére hamar rájöttünk, vagy inkább ráéreztünk a titokra, ami nem más, mint a közvetlenség. Fontos, hogy egy művész hiteles és közvetlen legyen. Meg kell szólítani az embereket, ki kell lépni az elefántcsonttoronyból. A közönségre partnerként kell tekinteni. Nem szabad, hogy távolság legyen a művész és a hallgató között. Mi ezt úgy hidaljuk át, hogy a koncerten a művek között elmondok egy verset, vagy egy személyes történetet, ami a darabhoz fűződik. Így talán emberileg is megismernek, belelátnak egy kicsit az életünkbe. A lurkóknál pedig talán még lényegesebb a közvetlenség, hogy lássák a történetet, a mondanivalót is a hangok mögött, amit üzen nekünk a zeneszerző. Ami a kicsiknél még segít, az a dicséret. Egyébként is azt vallom, hogy jó szóval, kedvességgel lehet az emberekhez közel kerülni, és a másikból a legtöbbet kihozni. A kicsiknél pedig ez még fokozottabban igaz.

Fotók: Sylber.hu, Várnagy Andrea

Oldalak

Inspiráló nők
Lifestyle
Egy beszélgetés ezen a héten teljesen új irányba terelheti az Oroszlán gondolatait. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
Az Ikreknek ma megéri őszintének lennie - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Gordon Ramsay ritkán mutatja meg romantikus oldalát, friss közös fotóin azonban egyértelműen látszik, mennyire odavan még mindig feleségéért.
Sztárok
Jean-Claude Van Damme lánya nemcsak szépségét örökölte édesapjától, hanem elképesztő kitartását és harcművészeti tehetségét is.
Sztárok
Cameron Diazt szinte mindenki ikonikus szőke hajával azonosítja, pedig volt egy film, amelyben teljesen más külsővel sokkolta a rajongókat.
Lifestyle
Lehet, hogy évek óta rossz hőmérsékleten alszol, és közben azt gondolod, csak az ágyneművel vagy a matraccal van baj. A szakértők szerint ugyanis a hálószoba hőmérséklete meglepően sokat számíthat...