Havas hetek
Beülni sikerült is, de a kiszállás már érdekesebben sikerült. Amikor felértünk, mondták, hogy csússzak ki az ülésből. Könnyű mondani, de nekem ezt úgy sikerült végrehajtanom, hogy beestem a felvonó alá és a snowboarddal együtt összetekeredtek a lábaim. Azt se tudtam, hogy hogyan kászálódjak ki onnan, felállni meg nem is mertem, nehogy tovább csússzak. Kisebb kínlódás után kiszabadultam, majd megláttam a lejtőt.
Azt hiszem, hogy idén télen nem lehet okuk panaszra a téli sportok kedvelőinek. Bőven jutott a hóból ezen a télen. Igazából én a telet is szeretem, bár tény, hogy mostanra már egy kicsit kezdem unni és várom már a napsütéses tavaszi napokat és azt, hogy végre ne a kötött vastag pulcsikból álljon a ruhatáram nagy része.
A családom nem egy téli sportos típus. Gyerekként maximum a szánkózás és a korizás jutott nekem, de azokat viszont nagyon szerettem. Kiskoromban állandóan a jégen lógtam. Emlékszem még azokra az időkre, amikor ha nem voltál ott nyitás előtt minimum fél órával, akkor esélytelen volt bejutnod és világított a megtelt tábla, kint pedig kígyózó sorok álltak. Apukámmal rendszeresen kijártunk, aztán 13-14 évesen már barátnőkkel jártunk ki, mert az menő volt. A hétvégéimet végig kint töltöttem és igaz barátokat is szerezhettünk ott. Na meg persze jól lehetett pasizni is. Gondolhatjátok, hogy ez akkoriban annyiban merült ki, hogy úristen rám mosolygott, véletlenül nekimentünk stb. Elég vices így visszagondolva.
Annak ellenére, hogy a családom nem síelős típus, engem mindig is vonzott. Tiniként rengeteget néztem azt a csatornát, ahol csak ilyen extrém sportokat mutattak. Aztan 18 évesen a sulimmal eljutottam életemben először egy síparadicsomba. Nagyon élveztem, de nem ment zökkenőmentesen a dolog. Gondoltam a snowboard egyszerűbb lesz nekem, mint a sí, hiszen legalább ott nincs eselye annak, hogy összeakadnak a lábaim egymásban. Na nem így lett. Minden felszerelést beszereztem és nagyon lelkesen vágtam neki életem első sítúrájának.
Mivel sosem tanultam, felvittek a kék pályához, hogy az alapokat megtanuljam. Itt ütköztem az első nehézségbe.. Csákányos felvonó. Nem lettünk jóban és azóta sem keresem a társaságát, ugyanis elmondták, mit kell csinálnom, de semmi nem történt. Kapaszkodtam, nyúlt a kötél, de én meg se mozdultam a sokadik próbálkozás után sem. Jó oké, akkor irány a beülős felvonó és majd a piroson próbálkozom. Igencsak izgultam, mert menet közben be és kiszállni nem tűnik könnyűnek, de nyugtatgattak, hogy csak ki kell majd csusszanni nem lesz nehéz.
.webp)
Beülni sikerült is, de a kiszállás már érdekesebben sikerült. Amikor felértünk, mondták, hogy csússzak ki az ülésből. Könnyű mondani, de nekem ezt úgy sikerült végrehajtanom, hogy beestem a felvonó alá és a snowboarddal együtt összetekeredtek a lábaim. Azt se tudtam, hogy hogyan kászálódjak ki onnan, felállni meg nem is mertem, nehogy tovább csússzak. Kisebb kínlódás után kiszabadultam, majd megláttam a lejtőt.
Ez volt a második akadály. Hát én okosan kitaláltam, hogy itt én biztos le nem megyek, ezért gondoltam, hogy fenéken lecsúszok egy kevésbe meredek részig és majd ott elkezdem a tanulást. Nagyon jó ötletnek tűnt elméletben, de a valóságban a snowboardom és én is más irányba csúsztunk lefelé. Ezen fantasztikus élmények után még mindig lelkes voltam és el is kezdtem tanulgatni. A második napra elég jól le is mentem már, de azért átfordulni és gyorsan menni még nem mertem. Ráadásul addigra nem éreztem a hátsómat a sok eséstől és gyönyörű színekben pompázott az egész testem.
A harmadik nap hóvihar volt és lezárták a felvonót, de nekünk találkozónk volt a kísérő tanárokkal a nap végén, így le kellett érnünk időben. Mivel akkor még nem tudtuk, hogy buszokkal is le lehetett menni, én megküzdöttem a fekete pályával. Ami másnak körül-belül 10 perc volt, az nekem másfél óra és olyan izomláz a vádlimban, mint még soha, hiszen végig fékezgetve mentem le.
A kezdeti nehézségek ellenére a hét végére már úgy ahogy, de ment a dolog és nagyon büszke voltam magamra és azóta is izgat ez a sport annak ellenére, hogy azóta csak egyszer voltam. Akkor egész büszke voltam magamra, hogy ennyi év kihagyás után milyen bátor voltam és valamennyire az átfordulást is sikerült megtanulnom és már tempósabban is mertem menni.
Alig várom, hogy újra mehessek és fejleszthessem a tudásomat és persze gyönyörködhessek a szép tájakban.
Oldalak
Hirdetés
