Egészség

4 egyszerű tipp a gyors nyári fogyáshoz

Sok nő nem szívesen bújik fürdőruhába, hiszen nincs megelégedve alakjával. Íme, néhány hasznos trükk, mely segíthet megszabadulni a feles kilóktól.

Fogyasztó alvás
Több tanulmány is igazolja, hogy azok az emberek, akik csak 5-6 órát alszanak egy nap, 50%-kal nagyobb eséllyel lesznek elhízottak, sőt 10-25%-kal nagyobb súlyfelesleggel rendelkeznek, mint azok, akik napi 7-9 órát tudnak aludni. Ennek az oka, hogy az alváshiány zavart okoz azon hormonok működésében, amelyek az étvágyat szabályozzák. Nem mindegy azonban, hogy mikor alszunk. Fontos, hogy este 10 és éjjel 1 óra közötti időszakot nyugodt alvással töltsük, ugyanis a szervezet ebben az időszakban regenerálódik a legjobban.

Éhgyomorra sok vizet
Víz nélkül nem élet az élet, a legtöbb ember reggel egy kicsit kiszáradt szájjal ébred. Ezt a problémát nem feltétlenül kávéval, teával vagy narancslével kellene orvosolni. A legjobb lenne, ha reggel rögtön ébredés után meginnánk 3-3,5 dl vizet. Lehetőleg ne jéghideget, a legjobb, ha langyos vagy szobahőmérsékletű vizet iszunk. Mintegy 30 %-kal felgyorsítja az anyagcserét, könnyebben szabadul a szervezet a felgyülemlett méreganyagoktól. A víz elfogyasztása után körülbelül fél órával lehet reggelizni, így minden bevitt falat könnyebben emésztődik meg.

 

Éljen a dinnyeszezon!
A görögdinnye az egyik legjobb megoldás a gyors súlyvesztésre. Nagyon nagy víztartalommal rendelkezik, ezáltal villámgyorsan laktat, telít. Mivel kellemesen édes, még az édesség utáni vágyat is csökkentheti. Kalóriatartalma nagyon alacsony, 100 gramm görögdinnye mindössze 30 kalóriát, míg a sárgadinnye 40 kalóriát tartalmaz. Ha látványos változást szeretnél elérni, fogyassz dinnyét például a vacsora helyett.


A jó szex a formás alak titka

A szex hiánya könnyen súlygyarapodáshoz vezethet. Ugyanis minél kevesebb szexuális örömben van részünk, annál nagyobbra nőhet az étvágyunk. A szex és az étel utáni sóvárgást ugyanis egyaránt a hipotalamusz vezérli, s mindkettőt ugyanaz a hormon irányítja. Vagyis olyan, mintha kétféle étvágyunk lenne: egy szexuális és egy ételek iránti étvágy. Ha az egyiket megfelelőképpen kielégítettük, a másik étvágy már nem lesz olyan gyötrő. Ezért kompenzáljuk a szex hiányát evéssel. S ez az oka annak, hogy ha egészséges, monogám és rendszeres - azaz heti legalább kétszer - szexuális életet élünk, akkor csökken az ételek iránti sóvárgás, s ezzel az étvágyunk is.

 

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Oldalak

Egészség
Lifestyle
A csalók egyre rafináltabb módszerekkel próbálják megszerezni az emberek banki adatait, és már olyan helyzeteket is kihasználnak, amelyek teljesen hétköznapinak tűnnek. Egy parkolásnál például néhány...
Egészség
Bizonyos készítmények mellett nagyobb odafigyelés szükséges a hőhullámok idején - cikkünkben most eláruljuk, melyek ezek.
Sztárok
George Russell számára az idei nyári szünet nemcsak a Forma–1-es szezon közbeni pihenésről szól: a Mercedes brit sztárja fontos magánéleti mérföldkőhöz érkezett. A versenyző hat év együttjárás után...
Sztárok
A Habsburg család története évszázadokon át összefonódott Európa sorsával, és bár a monarchia ma már a múlté, leszármazottaik továbbra is nagy érdeklődést keltenek. Közéjük tartozik Habsburg Eleonóra...
Lifestyle
A Mérleg a héten közelebb kerülhet annak megértéséhez, hogy miért ismétlődnek bizonyos minták. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
A mai nap megmutathatja, hogy a szabadság és az elköteleződés nem feltétlenül zárják ki egymást - olvasd el napi horoszkópod te is!