Utazás

Megszületett a döntés: nyílnak az európai határok, ezek a legfontosabb tudnivalók

Az Európai Unió országai megegyeztek arról, hogy megnyitják a határaikat a már beoltott utazók előtt, de ezen kívül más feltételeket is szabtak.

Kinyit Európa a turisták előtt

Bár egyes európai országok már saját hatáskörükben eltörölték a karanténkötelezettséget – például a turizmusra nagyban támaszkodó Görögországban, illetve Olaszországban –, most az összes Európai Uniós tagország egyezségre jutott abban, hogy karanténkötelezettség nélkül utazhat be minden olyan turista, aki már be van oltva – számol be róla a Portfolio a Bloomberg információira hivatkozva. A megállapodás szerint azon országokból jövőket is beengedik az EU-ba karantén nélkül, ahol sikeresen kordában tartják a koronavírus-fertőzést, ami azt jelenti, hogy a 14 napos új esetszám kevesebb, mint a 100 ezer lakosra jutó 75 fő.

Az új szabályokat hivatalosan még nem fogadták el, de erre még ezen a héten sor kerülhet, nem sokkal később pedig életbe is lépnek. Ezzel törlődik majd a nem létfontosságú utazásokra vonatkozó eddigi tilalom.

Európában a kiszivárgott információk alapján az alábbiak szerint lehet majd szabadon utazni:

  • Az EU-s állampolgárok közül azok mentesülnek a karantén alól, akik rendelkeznek olyan védettségi igazolvánnyal, amely megmutatja, hogy már megszerezték a teljes védettséget az oltások után, vagy igazoltan felgyógyult a betegségből, vagy friss negatív teszttel rendelkezik.
  • A nem EU-s állampolgárok esetében bizonyítani kell, hogy mindkét oltást megkapták már, mégpedig azokból, amelyeket az EMA is jóváhagyott.
  • Az egyes tagállamok dönthetnek arról, hogy beengednek-e olyan turistákat, akiket nem az EMA által jóváhagyott vakcinákkal oltottak, de a WHO már jóváhagyta vészhelyzeti alkalmazásukat – így tett például Ausztria is, ahol nemrég született döntés arról, hogy a kínai Sinopharm vakcinát is elfogadják. Ami biztos, hogy a beutazóknak a vakcina utolsó adagját legkésőbb 14 nappal a beutazást megelőzően meg kell kapnia ahhoz, hogy beléphessen.

Mindezen kívül tervben van egy úgynevezett fehér lista megalkotása, amelyre olyan nem EU-s országok kerülhetnek fel, ahol a 14 napos fertőzésszám nem haladhatja meg a 75 főt 100 ezer lakosra vetítve. Az ezt megelőző küszöbérték még 25 fő volt. Az innen érkező látogatók az egyezség szerint alacsony kockázatot jelentenek a vírus terjesztése szempontjából, függetlenül attól, hogy beoltották-e őket vagy sem.

A listát a hírek szerint még a héten közzéteszi az EU, ezután pedig rendszeresen frissítik majd a járványhelyzettel összhangban. A Bloomberg szerint a tagországok csütörtökön vitatják majd meg, mely országok kerülnek fel a fehér listára, de a lap szerint minden bizonnyal rákerül az Amerikai Egyesült Államok, ahol jelentősen csökkent az esetszám az utóbbi időszakban.

Az új szabályok mindemellett egy vészféket is beépítenek, ami lehetővé teszi a tagországoknak, hogy visszaállítsák az utazási korlátozásokat azon országokkal szemben, ahol ismét felfutna a járvány. Az Európai Bizottság már korábban jelezte igényét, hogy egy ilyen korlátozást Indiával szemben mindenképpen fel kellene venni EU-szinten.

Tudj meg többet az EU-n belüli utazásról, lapozz!

Fotók: Pexels, 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Egyre több az internetes bűnöző, akik ugye nem csak az OTP Bank nevében telefonálgatnak. Most egy nyugdíjast túlságosan is könnyű volt behúzni a csőbe.
Lifestyle
Ha ezt az akadályt is sikerrel veszed, jogosan lehetsz majd büszke magadra!
Egészség
Több komoly betegség kialakulásához is vezethet a használt sütőolaj újrafelhasználása, legalábbis ez derült ki egy friss tanulmányból.