Utazás

Hetvennyolc év után kiderült, ki árulta el a náciknak Anne Frankot és családját

Egy névtelen levél

2016-ban egy hajdani FBI-ügynök nyomozócsoportjával együtt úgy határozott, hogy a 21. századi kriminalisztika eredményeit kamatoztatva, korszerű eszközökkel vág neki a történelmi félmúlt ködébe vesző rejtély felgombolyításának. Vince Pankoke, a szóban forgó FBI-ügynök épp Floridában töltötte jól megérdemelt nyugdíjaséveit, amikor Hollandiából hívta egy kollégája, és újabb nyomozómunkára invitálta. A szakemberek nyomozása seregnyi nem várt fordulatot rejtett. Előkerült például egy névtelen levél, melyet Anne Frank édesapja, Otto kapott a második világháborút követően, s e dokumentum alapján a férfiben meg is fogalmazódott a gyanú az áruló személyét illetően, de sosem állt a nyilvánosság elé féltve őrzött titkával. A nyomozók elszánt és makacs kutatómunkája végül eredményre vezetett: rájöttek, hogy az amszterdami Zsidó Tanács tagjaként is tevékenykedő Arnold van den Bergh árulta el a Frank-családot a náciknak. A közjegyző ugyanakkot nemcsak az ő halálukért felelős: számos más zsidó család hollétéről is beszámolt a németeknek. Van den Bergh a háború éveiben segített átíratni a náciknak az eltulajdonított javakat (főként bizonyos műalkotásokat). A férfi néhány évvel a világégés után, 1950-ben halt meg.

Anne Frank naplóját hetvenöt esztendővel publikálták, és máig a világ legolvasottabb könyvei között tartják számon. Anne és testvére a bergen-belseni koncentrációs táborban hunyt el, édesanyjukat pedig Auschwitzban érte a végzet. Egyedül Anne édesapja, Otto térhetett haza, ő 1980-ban halt meg.

Fotó: 123rf

A Derweze gázkráter egy hetvenméteres átmérőjű, lángoló lyuk, ami a türkmén sivatag közepén tátong évtizedek óta. A helyszín ma turistalátványosság, de már régóta tervben van a tűz eloltása.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Egészség
Talán sosem gondoltad volna, de bőrünk bizony rengeteget elárul egészségügyi állapotunkról, olyannyira, hogy egy bőrgyógyász már ránézésre is meg tudja állapítani, ha valamilyen komolyabb...
Lifestyle
Vannak bizonyos élelmiszerek, amiket a kiegyensúlyozott táplálkozás részeként nagyon is érdemes beépíteni az étrendbe, különösen azoknak, akiknek hosszú időn át rossz a hangulata.
Sztárok
Balogh Levente arról is lerántotta a leplet, milyen autók állnak nála otthon a garázsban. Nem szereti látványosan szórni a pénzt, ráadásul a lányai sem akarnak visszaélni hírnevével.