Utazás

Mindmáig titkolták: nyolc éve csillagközi égitest ütközött a Földnek

Az idegen objektum Pápua Új-Guinea felett jelent meg az előző évtized közepén. Sokkal nagyobb sebességgel mozgott, mint egy meteor.

A távoli világűrből érkezett

Nyolc év után, az amerikai űrparancsnokság (USSC) információi alapján derült ki, hogy 2014 januárjában csillagközi égitest lépett be a Föld légkörébe - adta hírül a Live Science nevű tudományos portál. Az objektum parányinak tekinthető, hiszen mindössze 0,45 méter szélességű volt, január 8-án érkezett meg hozzánk. Érdekesség, hogy összehasonlíthatatlanul nagyobb sebességgel mozgott, mint egy meteorit, a Föld légkörében azonban megsemmisült.

A kutatók az idegen objektum gyorsasága és pályája alapján egy három évvel ezelőtti tanulmányban arra a következtetésre jutottak, hogy az égitest a Naprendszeren kívülről érkezhetett a kék bolygóra. A szakemberek mindezt 99 százalékos bizonyossággal állították. Az említett tanulmányt független szakértői csoport sosem ellenőrizte, sőt még folyóiratban sem láthatott napvilágot, ugyanis a bizonyításhoz szükséges adatok egy bizonyos részét titkosította az amerikai kormány.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Az amerikai űrparancsnokság szakértői csak a közelmúltban igazolták a szóban forgó tanulmányban publikált eredményeket. A vonatkozó jegyzetet másfél hónappal ezelőtt, március elsején adták ki, John E. Shaw altábornagy, a USSC parancsnokhelyettese pedig a Twitteren tette közzé.

Fotó: 123rf

Lapozz, cikkünk folytatódik!

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Egy többmilliós, elfeledett megtakarítás került elő, ám a kapzsi anyós azonnal lecsapott rá. A meny azonban nem hagyta annyiban a dolgot.
Lifestyle
Sokan azt hiszik, minden napszemüveg ugyanazt nyújtja, pedig egy apró részlet óriási különbséget jelenthet. A jó hír, hogy néhány egyszerű trükkel otthon is könnyedén ellenőrizheted, valóban azt...
Sztárok
Húsz évvel a Született feleségek sikere után James Denton ugyanolyan sármos, mint a sorozat fénykorában.
Fashion&Beauty
A nyári divat idén is tartogat néhány olyan meglepetést, amely első pillantásra egyszerűnek tűnik, mégis pillanatok alatt a szezon legnagyobb kedvencévé válik. Ha eddig még nem merted kipróbálni ezt...
Fashion&Beauty
Ha valamit kötelező viselni, az általában nem lesz túl népszerű a divatban. Azonban a nosztalgia sokszor azokat a dolgokat is megszépíti, amiket annak idején nyűgként éltünk meg. Most visszatért a...
Utazás
Lehet kicsit tréfásan venni, de elvileg ez megtévesztésnek számít bármelyik balatoni büféstől.