Sztárok

Ez nem tartott sokáig: Woody Allen máris cáfolta, hogy visszavonulna

Nem először merült fel, hogy abbahagyja

Woody Allennel néhány hónappal ezelőtt Alec Baldwin hollywoodi színész készített interjút az Instagramon. A beszélgetés során az amerikai független film zsenije már szóba hozta: eljátszadozott a visszavonulás gondolatával.

"Legalább egy filmet még elkészítek. De az izgalom nagy része elszállt, nincs már meg az a mozihatás, ami régen. Amikor filmezni kezdtem, az országszerte ott volt a mozikban, vetítették, százával jöttek megnézni az emberek. Most csinálsz egy filmet, kapsz pár hetet a moziban. Ez lehet két hét, hat hét, mindegy, majd repülsz a streamingre. Az emberek otthon szeretnek ülni, bámulni a nagyképernyős tévét, ahol tiszta a hang, a kép, de ez nagyon más attól, mint amibe én belecsöppentem több évtizeddel ezelőtt" - mondta akkor Allen, majd hozzátette: "Nekem ez már nem annyira élvezetes, mint egykor. Nem élvezem a szórakozást, ha filmet csinálok és a moziba küldhetem azt."

Woody Allen a hatvanas évek dereka óta rendez, olyan filmklasszikusokkal örvendeztette már meg a cinefileket, mint az Annie Hall (1977), a Manhattan (1979), a Broadway Danny Rose (1984), a Kairó bíbor rózsája (1985), a Hannah és nővérei (1986), a Bűnök és vétkek (1989), a Férjek és feleségek (1992), az Agyament Harry (1997), a Match Point (2005) vagy az Éjfélkor Párizsban (2011).

A The Fabelmans bőségesen merít a világhírű rendező gyermekkorából, illetve a szülei életéből, de fiktív történetszálakat is találunk majd benne.

Leadfotó: Facebook / HiPeople

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Anne Hathaway igazán nosztalgikus hangulatba került a Neveletlen hercegnőt visszanézve, a színésznő el is érzékenyült karrierje kezdetére visszatekintve, valamint azt is elárulta, hogy az egyik...
Lifestyle
A Mars titkai folyamatosan meglepetést okoznak a kutatóknak. Most az InSight űrszonda adatai szállították a nagy leleplezést!
Lifestyle
A Halak belemegy egy titkos viszonyba. Hétvégi szerelmi horoszkóp!