Sztárok

Kamilla drasztikus lépésre készül: a királyné felrúghatja Erzsébet egyik legősibb hagyományát

Az újdonsült királyné még csak pár napja élvezheti vadonatúj szerepét, azonban már most tudja, miket szeretne átalakítani az eddigi rendszerben, ami Erzsébet királynőnél 70 éven át működött.

Elavultnak vél néhány bevett szokást

Kamilláról mindenkinek megvan a maga véleménye: sokan még mindig nem tudják neki megbocsátani, hogy elcsábította Károlyt Dianától, és ezzel tönkretett egy egész családot, mások viszont az igaz szerelem pártját fogják, mondván ha Károly Kamillába volt szerelmes, a nő pedig viszont szerette, akkor mindketten megérdemelték, hogy egymás mellett találják meg a boldogságot, még ha emiatt egy frigy válással is végződött. Camilla Parker Bowles tehát nem mindenkinek szimpatikus, ezáltal nem is túl népszerű az Egyesült Királyságba, azt viszont a népnek el kell fogadnia, hogy Erzsébet halálával és Károly királlyá válásával ő lett az újdonsült brit királyné, ami ellen senki nem tehet senkit. Az biztos, hogy Kamilla és Károly már régóta várt arra, hogy betölthessék ezt a szerepet, de arra talán senki sem számított, hogy alig pár nappal azután, hogy felvette új hivatalát, Kamilla már is intézkedéseket fontolgat, ráadásul olyanokat, melyek megváltoztatásával több évtizedes hagyományokat rúg majd fel. Márpedig a Cheet Sheet információi szerint épp ez történik, ugyanis Kamilla olyan, általa elavultnak vélt szokásokat változtatna meg vagy tenne semmissé, amelyek Erzsébet királynőnél több mint 70 évig remekül működtek.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.