Ungár Anikó 73 évesen is bámulatosan fest: a bűvésznőn szinte egyáltalán nem fog az idő vasfoga, éppoly gyönyörű, mint fiatalon

Ungár Anikó egyszerűen káprázatos: teljesen mindegy, mennyi év van már a háta mögött, a bűvésznő egyszerűen ma is fantasztikus formában van.

Nem öregszik

Ungár Anikó mindig is különleges nőnek számított, már csak hivatása miatt is: a most 73 éves Ungár egész életében bűvésznőként tevékenykedett édesapjához hasonlóan – a férfi volt az, aki meglátta a tehetséget Anikóban, aki már tinédzserként három nyelven beszélt. Az ország 1965-ben ismerte meg a nevét, amikor 16 évesen feltűnt a Ki mit tud? versenyén, de szerte a világon óriási ismertségre és sikerre tett szert, lévén hogy varázslatos mutatványaival fellépett többek között Párizsban, Las Vegasban, Londonban, New Yorkban és Monte-Carlóban is, 1973-ban pedig első helyezést ért el a Bűvész Világkongresszus női kategóriájában. Időközben aztán született egy fia is 1989-ben, Baronits Gábor, akit a Jóban Rosszban Halász Kristófjaként ismerhettünk meg. Gábor édesapja Baronits Zsolt zenész, a Syrius együttes alapító tagja és szaxofonosa volt, aki egyébként 10 éven át menedzselte Ungár Anikót, ám a férfi 1999-ben, 55 évesen elhunyt, Anikó pedig ezután ismét férjhez ment Ferenczi Tibor vállalkozóhoz. Mint már említettük, Ungár már 73 éves, de a mai napig ragyogó szépség, aki kifinomultságával és természetes bájával még mindig nők százait inspirálja. Galériánkban mutatjuk, hogy fest ma!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Katalin és Vilmos lányának nem csupán a palotában, de az iskolában is szigorú szabályoknak kell megfelelnie.

Leadfotó: TV2/Mokka

Oldalak

Sztárok
Georgina Rodríguez maga volt a megtestesült elegancia Velencében a minap, amikor is egy sötétkék Gucci outfitben lejtett végig a Mr. Nelson, Did You Kill People? című film premierjének vörös...
Sztárok
Forrnak az indulatok a Megasztár körül: Tóth Gabi egy közösségi oldalára feltöltött videóban reagált a legutóbbi válogatón elhangzott, őt ért fricskákra. Az énekesnő nem rejtette véka alá a...
Lifestyle
A Bak megszokott napirendjét ma egy váratlan meghívás vagy ajánlat boríthatja fel.Olvasd el, mit ígérnek a csillagok mára!
Sztárok
A hazai divatvilág egyik leglátványosabb eseményének adott otthont a Városligeti Rózsakert, ahol Demeter Richard mutatta be legújabb kollekcióját szeptember harmadikán. A nagyszabású bemutató az év...
Egészség
A fiatalok ezt sokan „öregszagnak” szokták nevezni, de mit mond erről a tudomány.
Lifestyle
A többség már szívesen eltenné a fűnyírót, de azért addig még van egy kis idő.