Sztárok

Tordai Teri lánya igazi természetes szépség: a 46 éves Lili egyre inkább hasonlít édesanyjára, a magyar Sophia Lorenre

Tordai Terit a mai napig sokan dívaként ünneplik, ami nem is meglepő, hiszen időtlen szépsége mit sem fakult az évek múlásával, a jó géneket pedig szerencsére egyetlen lánya, Horváth Lili is örökölte.

Volt kitől örökölnie csodálatos génjeit

Tordai Teri neve nemcsak idehaza, de nemzetközi szinten is legendásnak számít a mai napig, nem véletlenül: a Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes és kiváló művész feltűnő szépségével és kivételes tehetségével olyan sikerre tett szert szakmájában, amiről sokan álmodni sem mernek. Tordai az 1960-as évek második felétől több külföldi filmben is főszerepet játszott, néhány évig pedig a német nyelvterület legnépszerűbb sztárjai közé tartozott – külföldön Terry Torday néven vált ismertté. Pedig Tordai soha nem készült művészi pályára: Tanítóképző Főiskolára járt, ahol részt vett egy szavalóversenyen – ekkor javasolta neki Gáti József, hogy menjen a Színművészeti Főiskolára. Teri így is tett, az Esős vasárnap című film pedig meghozta számára az országos ismertséget, a főiskola befejezése után pedig folyamatosan filmezett: láthattuk őt a Nyaralás Piroskával című vígjátékban, valamint az Egy magyar nábob filmváltozatában, illetve A gyáva és a Jó estét nyár, jó estét szerelem című produkciókban egyaránt. 1976-ban pedig beköszöntött a boldogság magánéletébe is: június 18-án megszületett lánya, Horváth Lili, aki nem csupán szépsége tekintetében hasonlít édesanyjára, de Terihez hasonlóan ő is a színészi pályát választotta, így anya és lánya mind a színpadon, mind pedig filmen játszott már együtt. Galériánkban mutatjuk, hogyan is néz ki most a 46 éves színésznő!

Tordai Terit sokan csak a magyar Sophia Lorenként emlegették fiatalkorában, nem véletlenül: igéző szépsége páratlan volt.
Kattints a további képekért!

Wolf Kati magánéletét és a gyerekeit mindig is tudatosan óvta a nyilvánosságtól, nem akarta, hogy az ő életét éljék, reflektorfényben. A lányok mára azonban már nagyok, el tudják dönteni, hogy mennyit szeretnének magukból megmutatni.

Leadfotó: Facebook/Horvàth Lili színésznő hivatalos oldala

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...
Lifestyle
Persze mind tudjuk, hogy a kávé lendületet és energiát ad, na meg persze nagyon finom és sokunk számára elmaradhatatlan kiegészítője a reggeleknek, valójában viszont még ettől is sokkal több rejlik...