Pásztor Anna 50 éves: "Örülök, hogy nem kell még egyszer végig csinálnom semmit" – Interjú

Pásztor Anna a múlt hónapban töltötte be az ötvenedik életévét, amit elsőre alig akarunk elhinni. Mindezt nemcsak a külső adottságai, hanem a párját ritkító életfelfogása is tökéletesen bizonyítja: az énekesnő ma is ezer fordulaton pörög, fiatalos lendülete, szabadságvágya, valamint a belőle áradó pozitív energia pedig továbbra is töretlen. Sokszínű és izgalmas személyiségét képtelenség egyetlen kategóriába sorolni: egyszerre szentimentális és határozott, játékos és szenvedélyes, nyugodt és vadóc természet, emellett képes a legapróbb dolgokból is inspirálódni, a fájdalmakra, valamint a mélységekre pedig kudarc helyett inkább lehetőségként gondol. Az immáron 18 esztendős Anna and the Barbies zenekar frontemberével beszélgettünk sikerekről, az elmúlt és a következő 50 évről, az élet szeretetéről, valamint az Adj Király katonát! című új lemezükről.

November 26-án 50 éves lettél. Mit jelent számodra ez a mérföldkő?

Az igazság az, hogy semmit sem jelent. Nem szoktam – hívjuk úgy – időszalagokban gondolkodni. Szerintem az élet nem úgy történik, hogy megszületünk, iskolába járunk, dolgozunk, családot alapítunk, majd nyugdíjba megyünk. Ez nem maga az élet, ezek fázisok, amik felcserélhetők egymással. Az életemben csomó olyan dolog történt, ami ellent mond a társadalmi elvárásoknak – az, hogy 50 évesen egy rockzenekar élén állok, vagy hogy 48 évesen rákaptam a latin táncra, teljesen szokatlan a társadalom szempontjából. Ha valamire hivatott vagyok, akkor az az, hogy a szabadságommal, az életigenlésemmel és az életimádatommal megmutassam az embereknek, hogy nem kell követni az uniformizált életstílust, lehet máshogyan is csinálni. Nyolcmilliárd féle ember létezik, mindenkinek máshogyan működik a pszichéje, máshogyan születnek vágyai és álmai; más korban leszünk érettek, más korban szeretnénk tanulni, más korban vágyunk házasságra. Persze vannak dolgok, amiknek megvan a maguk limitje – például ilyen a gyerekvállalás, bár szerintem most már ez is egyre inkább kitolódik, és kiderül, hogy ami 100 évvel ezelőtt huszonéves korban volt kötelező, az napjainkban az ötveneseknél is simán működik.

Kerek évszámoknál sokan számot vetnek önmagukkal, az életük fordulópontjairól és az elmúlt évekről. Te is ebbe a kategóriába tartozol?

Nem ilyenkor szoktam összegezni. Ez csak a társadalom számára mérce. Az emberi korszakok – vagyis, hogy mikor válunk tinédzserré, mikor vadulunk meg, mikor nyugszunk le, mikor szülünk és mikor leszünk túl a szülésen – ennél sokkal képlékenyebbek. Van, aki a szülés után pont olyan ragyogó, mint előtte, és ugyanolyan egységben megy tovább, míg egyeseknek évekbe telik, hogy egyáltalán felfogják, hol vannak. Én olyankor szoktam számot vetni magammal, amikor egy-egy nagyobb periódus végére érek: mivel dalszerző vagyok, inkább lemezekre osztom az elmúlt húsz évet és az életstádiumokat. Mindig két-három évente születik meg egy album. Épp nemrég nézegettem a borítókat, és elképesztő volt látni, milyen gyönyörűen körvonalazzák azt az élethelyzetet, amiben éppen abban az adott két-három évben voltam. Már az album borítója is, nemhogy a dalok és a szövegek! Általában, amikor leadunk egy lemezt, egy darabig rosszul vagyok a hangoktól, hangmérgezést kapok, aztán persze lenyugszom és amikor újra elkezdem hallgatni a dalokat, a zene által feldolgozom mindazt, ami abban a néhány évben történt.

Van, amit mai fejjel már másként csinálnál?

Inkább annak örülök, hogy nem kell még egyszer végig csinálnom semmit. Minden jó volt úgy, ahogy volt. 50 év alatt valójában 150-et éltem meg, és úgy gondolom, most vagyok a közepén. Mindenből kihoztam a legtöbbet, amennyire csak tudtam: elképesztő élményekben, kalandokban, mélységekben és magasságokban volt részem. Nem tudnék olyan dolgot mondani, amiről úgy érzem, hogy másképp kellett volna csinálnom, ugyanis minden pillanat egy következő előfutára volt – ezek nélkül pedig nem tartanék ott, ahol most vagyok. A legnagyobb nehézségek és fájdalmak is óriási útjelzők voltak, hihetetlen erőt adtak, és borzasztó hálás vagyok értük – persze ahhoz, hogy képes legyek hálát érezni, mindig el kell telnie bizonyos időnek. A gyászperiódusból ki kell jönni, aztán az ember egyszer csak a homlokára csap, és azt mondja: köszönöm az univerzumnak, hogy segített ebben.

Ha üzenhetnél a 18 éves énednek, mit mondanál?

Azt, hogy kapaszkodjon meg, mert nagyon nagyot fog menni, és nem fogja elhinni, milyen szuper lesz az élet! Elmondanám neki, hogy a világ egyik legizgalmasabb hullámvasútjára ült fel, jól tette, hogy megszülettet, és hogy 18 évesen pont úgy jó, ahogy van. Csodálatos, félelmetes, felemelő és boldog élet vár rá. Nyugodtan merjen félni, élni, merjen nevetni, sírni, merjen szeretni és merjen érezni – még akkor is, ha ezt semmilyen körülmény nem indokolja.

Mit tartasz az elmúlt 50 éved legnagyobb sikerének?

Többféle sikert tudnék kiemelni. Beszélhetek női sikerről, ami nyilvánvalóan azt jelenti, hogy van két gyönyörű gyermekem – ami nemhogy számomra, de az univerzum szempontjából is a legnagyobb siker, hiszen tovább vittem azt a gyönyörűséget, amit úgy nevezünk, hogy élet. Nincs annál csodásabb, mint hogy méltó voltam arra, hogy általam új életek jöttek erre a világra. Siker az is, hogy játékos, gyermeklelkű, valamint sokszínű nő tudok lenni, és hogy mindig jönnek újabb és újabb színek a nőiességemben, amiket meg tudok élni. Szerintem hatalmas vívmány, hogy 50 évesen még mindig tele vagyok életszertetettel és játékossággal. És ha már karriernek hívjuk a hobbimat és a szenvedélyemet, az is óriási siker számomra, hogy dalszerző vagyok – amikor reggelente felébredek, és belegondolok, alig akarom elhinni.

Ez a mai napig így van?

Írtam 150 dalt, kijött a nyolcadik albumunk, de hihetetlen számomra, hogy még mindig jön az ihlet, jönnek az új számok. Sok dalt, dalszöveget mantrázok magamban, sokszor segítenek érzelmileg a saját dalaink. Ezek hatalmas büszkeséggel töltenek el, és csodálatos érzés, hogy dalszerző vagyok, és hogy van egy zenekarom.

Mik a terveid a következő 50-re?

Továbbra sem tervezgetek… viszont nagyon szeretnék a jövőben is nagyokat álmodni, amikért érdemes felkelni. Vannak olyan álmok, amik valamiért jobban megtapadnak, többször visszatérnek, és ha már több százszor megjelentek, akkor elindulok a feléjük vezető úton. De az igazán nagy tervem az, hogy az egyensúlyon dolgozom. Viszonylag szélsőséges vagyok mindig – erre tökéletes példa, hogy gyűlölöm a langyos dolgokat, tehát számomra egy kávé legyen jeges, vagy olyan forró, hogy égesse szét a számat. Ez nálam az élet minden területén így van. Vagy zenben és nyugalomban vagyok, vagy őrülten csapatom a rockzenekarom élén. Nagyon szeretném ennek a kettőnek a keverékét megalkotni, és elérni, hogy egyfajta egyensúlyt alakuljon ki az életemben. A legnagyobb vágyam pedig az, hogy legyen bármilyen körülmény vagy élethelyzet – szomorúság, vidámság, keserűség, boldogság, egyhangúság –, mindig száz százalékosan, és a legnagyobb érdeklődéssel éljem meg a pillanatot, amiben vagyok. Az lenne a legnagyobb ajándék az élettől, hogy ne mindig várjak valamire, hanem elmélyedjek abban, amit éppen csinálok – legyen szó mosogatásról, zenélésről vagy arról, hogy a gyermekeimmel vagyok.

December 16-án lesz az Akváriumban az Adj Király katonát! című új albumotok bemutató koncertje. Miben volt más elkészíteni ezt a lemezt a többihez képest?

Minden album olyan, mint a gyémánt: amikor az elején elkezdünk rajta dolgozni, mindig kicsit nyers, húsba maró, ám idővel kezd szépen kicsiszolódni, akár egy ékszer. Ez az album visszaadja azt az elmúlt három évet, ami nemcsak személyre szabottan vagy országszinten, hanem az egész emberiség számára volt fordulópont. Ezt a ringlispílt sikerült feldolgozni ebben a 11 dalban, és úgy gondolom, az eddigi legletisztultabb lemezünk született meg. Szöveg- és érzésvilága szinte már poétikus jellegű, a dalok versként is funkcionálhatnak, de vannak benne egészen könnyed, lufiszerű pop számok is, amik az emberiség jövőbeli boldogsága felé kacsintgatnak. A dalok rezgése és az izgalmas hangszerelés mondhatni terápiás jellegű, ami segít átmosni rajtunk ezt az időszakot, segít a múltbéli dolgok feldolgozásában, és kapaszkodót ad a jövőhöz.

Az biztos, hogy az elmúlt években soha nem látott krízishelyzettel és nehézségekkel szembesült a világ, emberek milliói éltek át súlyos traumákat, veszteségeket. Szándékosan ez a terápiás megközelítés volt a célotok az albummal?

Éppen ellenkezőleg: nekünk sosincs célunk a lemezeinkkel. Bárcsak azt mondhatnám, hogy ilyen strukturált a zenekarunk! Általában akkor születnek a dalok, ha valami nagyon erősen, őszintén érint minket lelkileg, és amikor ezek összegyűlnek, kiadunk egy albumot. Mindegyik nagyon eklektikus, széles skálán mozognak, rengeteg műfajt elbír az összes. Bár azt szeretem, amikor egy új lemez a születésnapon környékén kerül kiadásra, ezen kívül semmilyen más stratégia vagy konkrét elképzelés nincs a dalaink mögött. Még azt is az utolsó pillanatban döntöttük el, hogy mi legyen a lemez címe.

Ha ki kellene emelned egyet, melyik dal áll a legközelebb a szívedhez az albumról, és miért?

Inkább kettőt emelnék ki. Az egyik a címadó dalunk, az Adj Király katonát!, ami igazából csapatépítő, harci gyerekjátékra utal, és egyben fohász is a Királyhoz, Istenhez, hogy adjon lelkileg erős és tiszta embereket, „katonákat” a világ megmentéséhez. Ez egy nagyon erős szám, hangvétele kifejezetten szívbe markoló. A másik az Álmodjunk Magunknak Világot, ami szerintem az Anna and the Barbies „We Are the World”-je, amiről úgy gondolom, hogy az album legbájosabb, legpozitívabb és legszívmelengetőbb száma lett. Annyira kedvesre sikerült, hogy ha meghallgatom egymás után ötször, minden problémám megszűnik.

Az Álmodjunk Magunknak Világot több élvonalbeli hazai előadóval együttműködve született meg – Sena, Lábas Viki, Papp Szabi, Busa Pista, valamint Agócs Marci nevét is jelzi az említett dal. Hogyan merült fel az ötlet, hogy együtt dolgozzatok?

Az egész úgy történt, hogy épp azon izgultunk, vajon időben ki tudjuk-e adni a lemezt, amikor én fogtam magam, és írtam két dalt, holott nem volt már erre időnk – ez egyébként mindig jó szokásom. Az egyik a Gyönyörűszép Féreg volt, a másik pedig az Álmodjunk Magunknak Világot. A zenekar eleinte nem akarta, de én erőszakosan nyomattam, végül pedig a testvérem, Pásztor Sámuel gitáros kénytelen volt dolgozni rajta velem. Összeraktunk hozzá egy alapot, és én már akkor hallottam benne, hogy ennek a letisztult, egyszerű popnak az lesz a bája, ha különböző előadók kiragyognak belőle. Ők mind egytől egyig nagyon pozitív karakterek, hihetetlen énekhanggal és tehetséggel áldotta meg őket a sors.

Honnan merítesz inspirációt, hogyan vagy képes mindig új lendületet szerezni?

Az a helyzet, hogy én sem vagyok mindig a topon, de az a szerencsém, hogy bárhol is szerepelek – legyen szó koncertről, televíziós műsorról vagy interjúról –, ezek mindig feldobnak. Gyerekkorom óta imádok szerepelni, és olyankor mintha előbújna a jobbik énem, egy másik Pásztor Anna. Ilyenkor annyira pozitív dolgokat mondok és csinálok, hogy később visszanézve rájövök, hogy mindig ilyennek kéne lennem – ez pedig nagyon ösztönzően hat rám. A másik Pásztor Anna viszont egy csöndes szobanövény, akinek sokkal több félelme és aggálya van. Ez a két alteregó nagyon tudja húzni egymást, egyik rászól a másikra, ha már túl sok, viszont segítik egymást abban, hogy újra és újra inspirációt merítsenek. Amikor belegondolok, hogy milyen sokszínű és változatos játék az élet, akkor feltankolok ebből az érzésből. Annyira izgalmas, hogy itt van nyolcmilliárd szorgos kis hangya, akik végzik a maguk dolgát, és ebben benne vagyok én is – tudok kreálni, álmodni és alkotni.

Leadfotó: Barta Imre