Sztárok

Szilágyi Liliána elhagyta Magyarországot, és még az eljegyzését is felbontotta

Szilágyi Liliána teljesen új életet kezdett egy másik földrészen. Ha ez nem lenne elég, állítólag a vőlegényével is szakított.

A nagy port kavart ügy után teljesen új életet akar kezdeni

Szilágyi Liliána, az egykori válogatott sportoló 2021 decemberében vádolta meg a nyilvánosság előtt édesapját testi, lelki és szexuális bántalmazással.

Az ügy elég nagy port kavart a médiában. Szilágyi Zoltán ezután becsületsértés miatt feljelentette lányát, akinek a vallomása alapján a bíróság feljelentést tett az apa ellen.

Akkor dr. Keviczki István ügyvéd, Liliána jogi képviselője elmondta a Borsnak, hogy a sportoló által elmondott cselekmények elévültek, így a rendőrség lezárta a nyomozást.

Video A Hegyi doktor Magyarországon: Interjú Hans Sigl-el

Most Szilágyi Liliána elhagyta Magyarországot, és új életet akar kezdeni. A galériánkban leleplezzük azt is, hogy melyik országban, és mi történt a magánéletében!

Szilágyi Liliána Európa-bajnoki ezüstérmes, ifjúsági olimpiai és Európa-bajnok úszó a tehetséges sportolóból egy szempillantás alatt vált a köztudatban „a traumatizált lánnyá”.

Leadfotó: TV2

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Nem csak a karrier, a magánéletük szempontjából is katasztrofális hónap vár rájuk.
Home&Design
Egy otthon lehet elegáns és időtálló, mégis friss és izgalmas – a profik megmutatják, milyen elemekkel tudod kiemelni, hogy ne olvadjon bele a megszokottba.
Sztárok
Katalin hercegné isteni stílusa folyamatosan formálódik, így nem csoda, hogy Vilmos herceg felesége idővel megvált néhány, egykor nagyon kedvelt darabjától.
Sztárok
A 80-as évek ikonikus sztárja, Beverly D’Angelo, most is képes meglepni a rajongókat: a legutóbbi Los Angeles-i bevásárlóútján olyan megjelenéssel tűnt fel, hogy sokan első pillantásra fel sem...
Lifestyle
Az állandó kísérőnkön, a Holdon olykor titokzatos fényvillanások jelennek meg. A tudósok sokszor ellentmondanak egymásnak, hogy ezt mi okozhatja.
Lifestyle
Bár a reklámok világától sokszor elkülönítjük a filmeket és sorozatokat, valójában a vászon és a képernyő régóta a marketing egyik legerősebb terepe.