Sztárok

Először kapták lencsevégre szerelme tragikus halála óta Sandra Bullockot: ezek a friss fotók mindent elárulnak

Sandra Bullock a közelmúltban súlyos magánéleti tragédiát élt át, mostanáig pedig egyáltalán nem lehetett tudni, hogyan telnek a mindennapjai – ám nemrég egy szemfüles fotós kiszúrta őt a nyílt utcán, és rögtön lőtt róla néhány képet.

Szörnyű veszteség érte

Mint ahogyan arról korábban a Femcafe.hu is beszámolt, néhány hónappal ezelőtt egy halálos kór következtében, mindössze 57 esztendősen életét vesztette Sandra Bullock nagy szerelme, Bryan Randall. A tragédiát megelőző időszakban több bulvárlap is arról cikkezett, hogy a színésznő és párja kapcsolata zátonyra futott, amit az is igazolt, hogy nagyon régóta nem készült róluk közös kép – azonban mint kiderült, válságról szó sem volt, a férfi azért nem mutatkozott, mert három évig amiotrófiás laterálszklerózissal küzdött, ami az orvostudomány jelenlegi állása szerint egy gyógyíthatatlan betegség. Érthető módon Bullock hosszú időre visszavonult a nyilvánosságtól, a napokban azonban lencsevégre kapták Los Angelesben, a róla készült friss fotók pedig tökéletesen tükrözik, milyen lelkiállapotban van jelenleg. Részletek a galériában!

A Beépített szépség, a Nász-ajánlat és A szív bajnokai című filmek sztárja párja halála óta most először kerített sort arra, hogy kiruccanjon otthonról.
Kattints a további képekért!

Sokáig nem vallották be, hogy odavannak egymásért.

Leadfotó: Karwai Tang/WireImage/Getty Images
Forrás: HOT! Magazin

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Hamarosan a könyvesboltok polcaira kerül Omid Scobie Végjáték című kötete, mely izgalmas, eddig nem ismert kulisszatitkokat ígér a brit királyi családdal kapcsolatosan. A szerző különös gondot fordít...
Sztárok
Jákob Zoltán teljesen átgondolta a kapcsolatát a Nagy Ő-s választottjával, majd inkább szakított.
Lifestyle
A szakemberek szerint a pontos érték a napszaktól és az illető nemétől is függ, átfogó vizsgálatukban mégis próbáltak mindenkit kielégítő válaszra lelni.