Sztárok

Nem csak énekelni tud - a járvány alatt új szenvedély kerítette hatalmába Péter Szabó Szilvát

Tinédzserkora óta énekel

Péter Szabó Szilvia hosszú évek óta az ország egyik legismertebb énekesnőjének számít. Először tizenhat éves korában fakadt dalra, az Equinox nevű amatőr együttesben bontogatta szárnyait. 2001-ben lett egy akkor frissen alakult új zenekar, a NOX énekesnője. A formációval sikert sikerre halmozott a kétezres évek folyamán. Számos zenei díjat, arany- és platinalemezt hozott számára ez az időszak, sőt még a megtiszteltetés is az övé volt, hog az együttessel ő képviselhette Magyarországot a 2005-ös Eurovíziós Dalfesztiválon. 2009-ben egy magánéleti válság miatt elköltözött Magyarországról. Először Ausztráliába ment, majd 2011-ben Angliában kötött ki, ahol később a zenei életbe is visszatért. 2013-ban költözött haza, első nagykoncertjét - immáron szóló énekesnőként - 2016. augusztus 27-én tartotta. 2014-ben ismerkedett meg Völgyesi Györggyel, a Unique együttesből ismert Völgyesi Gabriella öccsével, 2016 tavaszán pedig bejelentette, hogy gyermeket vár. 2016 novemberében adott életet kislányának, Emmának.

Az X-Faktor egykori felfedezettje életmódot váltott és sok kilótól szabadult meg.

Leadfotó: facebook.com/szilviaofficial

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Február elején derült ki, hogy rákkal kezelik a 75 éves brit uralkodót. Egyes bennfentes szerint Károly király betegsége sokkal súlyosabb, mint azt a közvélemény eddig gondolta.
Sztárok
Bobbi a legendás énekesnőhöz kísértetiesen hasonló módon vesztette életét, mindössze 22 esztendősen, amikor még előtte állt az élet...
Sztárok
Varga Izabella a kezdetektől a megszűnésig, vagyis 1998-tól 2021-ig játszott a tévésorozatban.