Pásztor Anna gyerekeivel együtt a Pilisbe költözött: „Nem bírom a bezártságot”

Pásztor Anna úgy érzi, hogy évek óta ez az első igazi nyara. Gyerekeivel kiköltözött a Pilisbe, ahol minden nap egy kis nyaralásnak tűnik, emellett szép számban vannak fellépései is. Ma este a Sziget Fesztiválon is színpadra lép az Anna and the Barbies.

Nagyon fontosak számára a fesztiválok

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

A Petőfi Kulturális Ügynökség által színpadra állított kitelepülés-sorozat célja, hogy olyan kulturális programokat nyújtson, amelyek az underground és a mainstream műfajokkal kézen fogva vonultatják fel a hazai és határon túli magyar értékteremtők legjavát, és mutatják be a kevésbé közismert, de annál tehetségesebb előadók és alkotók munkásságát. A HAJÓGYÁR Petőfi Színpad összesen 24 napon át tartó, több mint 200 programot kínáló fesztiváljelenléte több tucat zenei szakember bevonásával valósul meg. A Petőfi Kulturális Ügynökség és a Hajógyár ezáltal a magyar zenei szegmens összes elemét támogatja. Pásztor Anna úgy gondolja, rohanó világunkban a fesztiválok mindennél fontosabbak, számára ezek igazi kánaánt jelentenek. „Számomra a fesztiváloknak mindig karácsonyillata, karácsonyíze van, ez az élet ünneplése. Ha valamit istenítek, az a zene, a művészetek. Nekem ez egy kánaán, egy habzsi-dőzsi, egy oázis ebben a rohanó világban, ahol az emberek kieresztik a gőzt. Párját ritkító alkalom, ahogy az emberek örülnek egymásnak. Azért volt nehéz túlélni az elmúlt két évet, mert szét voltunk választva egymástól. Csomó boldog ember között mindenki boldog lesz, picit megáll az idő, olyan, mint egy felnőtt vidámpark” – kezdte az énekesnő.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Egészség
Természetesen az a jó, ha kiegyensúlyozottan étkezünk, és ha a hús is benne van az étrendünkben.
Lifestyle
A gazdagsághoz tényleg rengeteg tehetség kell, vagy egy jó adag szerencse is?
Lifestyle
A legtöbb gyerek imádja a slime-ot, azaz a nyúlós-nyálas "műtaknyot", amit kedvükre húzhatnak, gyúrhatnak és püfölhetnek. Igen ám, csak mi a helyzet akkor, ha a nagy munkában véletlenül a gyerek...
Lifestyle
Akinek van egy kis bátorsága, az otthon is belekezdhet a vajkészítésbe.
Sztárok
Aggódtak a nézők, hogy nemszerű műsorok tűnhetnek el a közmédiában, de rengeteget meg is mentenek.
Lifestyle
Lehet, hogy az Asszonysutyorgó Facebook-csoport sorsa végleg megpecsételődött?