Nagy Ervin: "Nem kell, hogy mindig a nőé legyen az utolsó szó"

Az fogott meg legjobban engem a rólad készült cikkben, hogy a mondanivalódból is sugárzik a férfiasságod. Szerintem manapság nagyon kevés az ilyen pasi. Te hogy látod a mostani generációt?

Nekem az a furcsa, hogy a tévében, a hollywoodi filmekben és a médiában is a maszkulin karaktereket részesítik előnyben. Mindenhol mennek az utcán a tökös csávók, hogy harcoljanak a nőkért, olyat viszont nem látunk, hogy a főhős pofán veri az asszonyt.

Szerinted mi válthatta ki azt a viselkedést a mai fiatalokban, hogy nem tudják értékként kezelni a nőket?

Tini korban nagyon nagy a társfüggőség. Az internettel pedig könnyen juthatnak ma a fiúk lányokhoz (internetes randi, pornó oldalak, stb.). Régen meg kellett dolgozni egy nőért, most meg olyan gyorsan felkínálják magukat nekünk, hogy ezért pofátlanodnak el ma a férfiak. Nem kell küzdeni. Nincs kihívás. Ez ahhoz vezetett, hogy degradálódott a nők értéke. A kislányomnak, Lolának van egy óvodás barátja, akivel egyszer csúnyán összevesztek azon, hogy a kisfiú nem engedte előre a lányomat. Délután az ölembe vettem a kisfiút, és hosszasan magyaráztam neki, hogyha ő katona szeretne lenni, akkor előre kell engednie a lányokat, mert a fiúk erősek, ők megtehetik, hogy védelmet nyújtanak a gyengébbeknek, és csak az lehet katona, aki előzékeny a hölgyekkel, és vigyáz rájuk. Reméltem, hogy sikerült elmagyaráznom a kisfiúnak, hogy hogyan kell viselkedni a lányokkal, de amikor másnap megkérdeztem tőle, hogy "Na miről beszéltünk tegnap?" Ő csak annyit felelt, hogy "Nem akarok katona lenni".

Szerinted mit tehetünk, mi nők, hogy kicsit visszabillentsük ezt az eltorzult mérlegnyelet?

A nőkkel mindig is úgy voltam, mint Gombóc Artúr: mindegyikért tudtam rajongani. De mindig fontos volt, hogy küzdenem kelljen érte. Ha nem tudok megmászni egy várat vagy legyőzni egy hétfejű sárkányt, akkor legalább egy kis dombot had másszak meg azért, hogy hódítónak érezhessem magam. Régebben úgy gondoltam, hogy milyen jó lesz majd nekem, a hírnévvel könnyű lesz csajokat felszedni. A helyzet az, hogy egy este nyolc részeg csaj felismer, a két legrészegebb pedig oda is jön hozzám. De ne gyere! Majd én megyek, had kelljen már küzdenem egy kicsit, érted!? Erre szokták azt mondani, hogy "Na jól van, de a férfiak már oda sem mennek a nőkhöz". Ennek egyszerű az oka. Ha odamegyünk valakihez vagy megszólítunk valakit, akkor két reakcióra számíthatunk: fú de bunkó vagy, vagy már rögtön úgy néz rám, mintha perverz lennék. Múltkor utaztam a héven, és szerettem volna kellemesen elbeszélgetni a mellettem ülő hölggyel, aki épp egy szendvicset falatozott. Illedelmesen jó étvágyat kívántam neki, hátha elindult a kommunikáció. A csaj viszonzásképpen olyan lenézően méregetett, mintha épp egy szál ballonkabátban készülnék elé ugrani.

De azért nőként sem könnyű az élet. Színészként persze sok jelmezt magadra húzol, de milyen volt egy igazi, női, piros tűsarkúban pózolni?

Rohadt nehéz!

Sikerült a nők szerepébe képzelned magad?

Nem tudom, ti hogy bírjátok, de nekem marhára fájt abban a cipőben a lábam, úgyhogy ebből a szempontból nem sikerült nővé válnom. Akit mindig is csodáltam, az Schell Judit, számomra ő az ideális nő – persze a feleségemmel egyetemben. Borzasztó, hogyha egy lány nem tud járni a magas sarkújában. Például az ír lányok nem tudnak! Brutális magas sarkú cipőket vesznek fel, majd hajnalban csatak részegen mezítláb rohangálnak, és a cipőikkel verekszenek. Ennél kiábrándítóbb nincs, úgyhogy minden tiszteletem azoké, akik képesek egy egész napot kibírni magas sarkakon úgy, hogy a nap végén is légiesen sétáljanak hazafelé.

Ha tetszett az interjú, akkor nyomj egy lájkot vagy oszd meg a cikket másokkal is!

Fotó: hbo.hu; Leadkép: Trokán Nóra