Sztárok

Emlékszel még SP-re? Így él ma az egykori tinisztár

Az SP művésznéven ismert Éder Krisztián a kétezres évek közepén kezdett el zenével foglalkozni, és egészen az évtized végéig jelentős sikereket könyvelhetett el e téren. A fiatal srác megszámlálhatatlanul sok tinirajongót gyűjtött magának, csillaga egészen a 2010-es évek elejéig felfelé ívelt, aztán hirtelen visszavonult a zenéléstől. Mi történt vele azóta?

Underground zenészből vált a tinilányok álmává

Az SP művésznéven ismertté vált Éder Krisztián egészen a 2010-es évek hajnaláig közkedvelt zenei előadónak számított, azonban szinte egyik pillanatról a másikra visszavonult a szakmától, melyben sikert sikerre halmozott. Azok, akik bő egy évtizeddel ezelőtt voltak kamaszok, minden bizonnyal eleven emlékeket őriznek a hírességről. SP egyébként a kétezres évek dereka óta foglalkozott zenéléssel. Nyolc évig tanult zongorázni és énekelni a Soproni Zeneiskolában. Sok-sok stílus és zenei irányzat után tizenkét éves korában kötött ki az R&B/Hiphop zenénél. Két barátjával kiegészülve dalokat csináltak saját maguk szórakoztatására. Később még ketten csatlakoztak a csapathoz, így alakult meg a Helyszínelők formáció. Egy kislemezük készült el, volt pár fellépésük is, de 2005-ben feloszlottak - írja a Wikipédia.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

2006 és 2008 között SP az underground szcénában vetette meg a lábát, ebben az időszakban készítette el első albumát Kölyök címmel, 2007 végén pedig az év hiphop felfedezettjének választották. Később aztán sorban jöttek a kislemezek, SP-t a VIVA TV is felkarolta, 2010 és 2012 között pedig több nagykoncertet is adott. Egy időben tinibálványnak számított, komoly rajongótábort sikerült maga köré toboroznia. Végül mégis szakított a zenéléssel: az elmúlt évtizedben alig hallani róla. Mi történt vele?

Lapozz és megtudod!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Egy beszélgetés ezen a héten teljesen új irányba terelheti az Oroszlán gondolatait. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
Az Ikreknek ma megéri őszintének lennie - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Gordon Ramsay ritkán mutatja meg romantikus oldalát, friss közös fotóin azonban egyértelműen látszik, mennyire odavan még mindig feleségéért.
Sztárok
Jean-Claude Van Damme lánya nemcsak szépségét örökölte édesapjától, hanem elképesztő kitartását és harcművészeti tehetségét is.
Sztárok
Cameron Diazt szinte mindenki ikonikus szőke hajával azonosítja, pedig volt egy film, amelyben teljesen más külsővel sokkolta a rajongókat.
Lifestyle
Lehet, hogy évek óta rossz hőmérsékleten alszol, és közben azt gondolod, csak az ágyneművel vagy a matraccal van baj. A szakértők szerint ugyanis a hálószoba hőmérséklete meglepően sokat számíthat...