Reszketve ment dolgozni Margot Robbie: élete legrosszabb forgatási élményét idézte fel a színésznő

Nem ment egyszerűen

A színésznőt már eleve sokként érte, hogy olyan nagy nevek előtt kell bizonyítania, mint Martin Scorsese és Leonardo DiCaprio. A forgatás első napjaiban idegesen ment dolgozni, hiszen erősen munkált benne a megfelelési kényszer, valamint a félelem, hogy nem nyújt kellően jó alakítást. Persze a filmet látva sokan nem is értik, mitől rettegett annyira, hiszen fantasztikusan játszott, ám volt még egy dolog, ami megnehezítette számára a munkát. Befutott, elismert és népszerű színésznőknek is sokszor meggyűlik a bajuk azzal, ha kamerák előtt kell ledobni a textilt, Robbie ráadásul akkoriban még nem volt annyira tapasztalt a filmezés terén, vetkőznie pedig sosem kellett. A forgatókönyvben azonban ott állt feketén-fehéren: anyaszült meztelenül kell a kamerák elé állnia. Ugyan a rendező felajánlotta neki, hogy az ominózus jelenetben legyen rajta egy lenge hálóing, Robbie úgy érezte, az általa játszott karakternek nem okozna gondot bárki előtt pőrén megjelennie, és mivel tökéletesen hű akart maradni a szerepéhez, úgy döntött, vetkőzni fog. Ám amikor eljött a szóban forgó jelenet forgatásának napja, a színésznő reszketve ment dolgozni. El sem tudta képzelni, hogyan fogja elvégezni a feladatot, ám ekkor szerencséjére egy stábtag a kezébe nyomott egy üveg tequilát. Robbie gyorsan legurított három felest, az aggodalma pedig rögtön el is szállt, s könnyen eljátszotta a szerepét – írja a mafab.hu.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Nicolas Cage nevét több sikeres alkotás jelzi, az egyik forgatás eseményei pedig még ma is olyan elevenen élnek az emlékezetében, mintha csak tegnap történtek volna. A magyarázatot még ő is keresi mind a mai napig…

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Georgina Rodríguez maga volt a megtestesült elegancia Velencében a minap, amikor is egy sötétkék Gucci outfitben lejtett végig a Mr. Nelson, Did You Kill People? című film premierjének vörös...
Sztárok
Forrnak az indulatok a Megasztár körül: Tóth Gabi egy közösségi oldalára feltöltött videóban reagált a legutóbbi válogatón elhangzott, őt ért fricskákra. Az énekesnő nem rejtette véka alá a...
Lifestyle
A Bak megszokott napirendjét ma egy váratlan meghívás vagy ajánlat boríthatja fel.Olvasd el, mit ígérnek a csillagok mára!
Sztárok
A hazai divatvilág egyik leglátványosabb eseményének adott otthont a Városligeti Rózsakert, ahol Demeter Richard mutatta be legújabb kollekcióját szeptember harmadikán. A nagyszabású bemutató az év...
Egészség
A fiatalok ezt sokan „öregszagnak” szokták nevezni, de mit mond erről a tudomány.
Lifestyle
A többség már szívesen eltenné a fűnyírót, de azért addig még van egy kis idő.