Sztárok

Az elnök, aki Playboy-villává változtatta a Fehér Házat: 105 éve született John F. Kennedy

John F. Kennedy, minden idők egyik legnépszerűbb amerikai elnöke a történelem viharában ragadta magához a kormánykereket, megdöbbentően korai halála pedig nemzedékek egész sorát sokkolta. Portré Amerika hajdanvolt első emberéről, aki szenvedélyesen imádta a nőket.

Egy hátsérülés miatt kellett lemondania a futballról

A Boston melletti Brookline-ban látta meg a napvilágot szülei kilenc gyermeke közül másodikként, és már csecsemőként Jacknek szólították. A későbbi elnök gyerekként sokat betegeskedett, mégis tele volt energiával és küzdőszellemmel.

Szülei – jóllehet akkoriban nem volt egyszerű ír származásúnak és katolikusnak lenni – jelentős politikai befolyásra és tekintélyes vagyonra tettek szert, a család jómódban és megbecsülésben élt.

Az igen ambiciózus idősebb Joseph Kennedy különösen két idősebb fiának szánt nagy jövőt, Joe és Jack a legnevesebb iskolákba, majd a Harvard Egyetemre járt. Bár Jack jobbára csak azokból a tantárgyakból – történelemből és angolból – erőltette meg magát, amelyek igazán érdekelték, tanárai „okosnak és egyedi gondolkodásúnak” nevezték.

Az egyetemen bekerült a futballcsapatba, de egy egész életét végigkísérő hátsérülés következtében abba kellett hagynia a játékot.

Amikor apját 1938-ban londoni nagykövetnek nevezték ki, új kapuk nyíltak meg előtte, és széles körű ismeretekre tett szert az európai politikai viszonyok alakulásáról. A téma annyira megragadta, hogy könyv alakban is megjelent diplomamunkáját (Miért aludt el Nagy-Britannia?) is ennek szentelte.

Amikor 1940-ben cum laude minősítéssel diplomázott, apja táviratban csak ennyit üzent neki: „Két dolgot mindig is tudtam rólad, először is, hogy okos vagy, másodszor pedig, hogy remek srác vagy.”

Amerika hadba lépése után – bátyja példáját követve – csatlakozott a haditengerészethez. 1943-ban a Salamon-szigeteknél komoly sérüléseket szenvedett, mégis sikerült megmentenie társait, amiért kitüntették.

Bátyja nem volt ilyen szerencsés: 1944 nyarán egy bevetés során életét vesztette, ami alapjában változtatta meg Jack életét. Addig úgy tervezte, hogy újságíró lesz, de ezután apja minden reményét belé vetette, szerette volna elnöknek látni a fiát.

Lapozz, még nincs vége!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...
Lifestyle
Persze mind tudjuk, hogy a kávé lendületet és energiát ad, na meg persze nagyon finom és sokunk számára elmaradhatatlan kiegészítője a reggeleknek, valójában viszont még ettől is sokkal több rejlik...