Sztárok

Ismét Prince-t gyászolja a világ - Ma lenne 58 éves a nemrég elhunyt popsztár

Prince ma lenne 58 éves

Prince 1958. június 7-én született Minneapolisban, már kiskorában kiderült róla, hogy remek hallása van és elképesztően érdekli a zene. Mindössze 18 éves volt, amikor aláírta első szerződését a Warner Bros stúdióval, 20 éves korában pedig megjelent első albuma, a For You. 1979-ben kiadott Prince című albuma platinalemez lett, majd az azt követő három is. 1984-ben készült el a Purple Rain című film, melynek betétdala a mai napig rajongói nagy kedvence. (Ezért hoztak lila virágokat, lufikat és egyéb tárgyakat a zenész házához a halála másnapján az emberek.) Prince olyan híres nőkkel járt együtt, mint Kim Basinger, Vanity, Madonna vagy Carmen Electra.

1996-ban feleségül vette 22 éves háttérénekesét, Mayte Garciát, akitől még abban az évben fia született. A gyermek azonban egy súlyos és ritka genetikai rendellenességgel jött a világra, az úgynevezett Pfeiffer-szindrómával. Egy hetet élt csupán. Három évvel később Prince és Mayte elváltak. 2001-ben az énekes újranősült, feleségül vette Manuela Testolinit, akivel 2006-ig éltek együtt.

Ebben a csodás házban élt Prince

Máris árulják az elhunyt zenész házát – Az otthona maga volt a paradicsom

Fotó: wtop.com; Leadfotó: heavy.com

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...
Lifestyle
Persze mind tudjuk, hogy a kávé lendületet és energiát ad, na meg persze nagyon finom és sokunk számára elmaradhatatlan kiegészítője a reggeleknek, valójában viszont még ettől is sokkal több rejlik...