Mi történt vele? Két év után hazatért Amerikából Hien: így él ma a Megasztár egykori üdvöskéje

Hient a TV2 csatornáján futó Megasztár negyedik évadában ismerte meg az ország, a fiatal lány karrierje pedig azonnal szárnyra kapott – ám az elmúlt hat évet az Egyesült Államokban töltötte, így szép lassan eltűnt a nyilvánosság elől. Két év után végre hazalátogatott, ennek apropóján pedig bepillantást engedett a magánéletébe, illetve elárulta, mi történt vele az elmúlt időszakban.

Megvalósította az amerikai álmot

Hien már kisgyermek korában is nagy érdeklődést mutatott a zene iránt, s mindössze 14 éves volt, amikor az egész ország megismerte a nevét. 2008-ban jelentkezett a Megasztárba: az előválogatókon minden alkalommal meggyőzte a szakmai zsűrit a produkcióival, így bejutott a 15-ös döntőbe, ahol már élőben énekelhetett ország-világ előtt. Ezt követően több alkalommal továbbjutott a tematikus döntőkön, de végül az 5. döntőben kiesett és így a 6. helyen végzett. A megasztáros időszak után azonnal elindult a siker felé vezető úton: lemezszerződést kötött, majd sorra jelentek meg a slágerlistás dalai. 2011-ben elkezdte építeni a nemzetközi karrierjét, ezért hamarosan leginkább angol nyelvű szerzeményekkel jelentkezett, valamint külföldi fellépéseket is vállalt. 2014-ben újabb mérföldkőhöz érkezett az élete, ugyanis bekerült A Dal eurovíziós nemzeti dalválasztó show elődöntőjébe, majd nem sokkal később győztesként végzett A nagy duett című műsorban akkori párjával, Cooky-val. 2015-ben jött a következő nagy siker: elköltözött az Egyesült Államokba, ugyanis felvételt nyert az elismert Berklee Egyetemre – azóta a tengerentúlon él, s bár korábban gyakran hazalátogatott, a koronavírus-járvány az ő életét is fenekestül felforgatta, így csak most, két év után repült újra Magyarországra. Mi történt vele az elmúlt időszakban és hogyan éli most az életét? Galériánkból megtudod!

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Az énekesnő így köszöntötte ritkán látott testvérét.

Leadfotó: Instagram/ hien999

Oldalak

Home&Design
Egy otthon lehet elegáns és időtálló, mégis friss és izgalmas – a profik megmutatják, milyen elemekkel tudod kiemelni, hogy ne olvadjon bele a megszokottba.
Sztárok
Katalin hercegné isteni stílusa folyamatosan formálódik, így nem csoda, hogy Vilmos herceg felesége idővel megvált néhány, egykor nagyon kedvelt darabjától.
Sztárok
A 80-as évek ikonikus sztárja, Beverly D’Angelo, most is képes meglepni a rajongókat: a legutóbbi Los Angeles-i bevásárlóútján olyan megjelenéssel tűnt fel, hogy sokan első pillantásra fel sem...
Lifestyle
Az állandó kísérőnkön, a Holdon olykor titokzatos fényvillanások jelennek meg. A tudósok sokszor ellentmondanak egymásnak, hogy ezt mi okozhatja.
Lifestyle
Bár a reklámok világától sokszor elkülönítjük a filmeket és sorozatokat, valójában a vászon és a képernyő régóta a marketing egyik legerősebb terepe.
Sztárok
Ma, majdnem egy évtizeddel a megismerkedésük után, Harry és Meghan története – a botrányaik ellenére – még mindig tartogatnak izgalmas részleteket a rajongók számára.