Sztárok

Dobrády Ákos rákattant a gyerek témára - Szeretne már apa lenni

Dobrády Ákos teljesen belevetette magát a gyerek projektbe. Na nem pont úgy, ahogy gondoljuk, de az sem várat sokáig magára. Gyerekműsort készített.

Ákost három évadon át láttuk A Nagy Duett zsűriében, azóta kissé eltűnt szem elől. Eleinte Olaszországban dolgozott, majd hazajött és teljesen a gyerekeknek szentelte az idejét. Hiába hívják showműsorokba párjával, Iszak Esztivel, nem szereti a szereplést. Ennek ellenére élete legnagyobb alakítására készül, a férj és apa szerepére.

Nem vágyik rivaldafénybe

"Zenészként örömmel állok a közönség elé, de minden egyéb, kamera előtt szereplésért nem vagyok oda. Gátlásosnak tartom magam, nem szeretem visszanézni, ahogyan beszélek. Nem vagyok az, aki mindenáron szeretne szerepelni, és megmutatni magát valamilyen formában. Ezért másfél évig a háttérben, egy meseprodukción dolgoztam, ami a szívem csücske lett. Már csak ezért is, mert nagyon szeretem a gyerekeket, örömmel foglalkozom velük. Nem esem kétségbe, ha egyedül maradok akár több lurkóval, feltalálom magamat a társaságukban.Gyerekkoromban imádtam a meséket, anyámat folyamatosan zsaroltam, amikor a bátyám már az igazak álmát aludta, akkor én éppen a tizedik mesémet követeltem ki."- emlékezett vissza a zenész.

Mesecsatornának dolgozik

A „Kicsi gesztenye„ című dalomat eredetileg gyereklemezre írtam 2002-ben, de a kiadó erről hallani sem szeretett volna, kizárólag a TNT albumra kerülhetett. A gyerekek annyira megszerették, hogy a kedves dal hatására még a Gesztenye keresztnév is bekerült az utónévkönyvbe. Készítettem egy ismeretterjesztő mesesorozat a Minimax csatornára, ami Kicsi gesztenye klub néven fut. Imádják a gyerekek és a szülők is. Amikor kitaláltam, a saját vénámra hagyatkoztam, hiszen nincsen gyerekem.

Mikor szeretne gyereket Ákos a következő odalon kiderül.

Fotó: A MI Velencénk Fesztivál
Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Az egekbe szökő szállodai árak és az utazási költségek növekedése miatt egyre népszerűbbé válik a lakáscserés nyaralás, ahol a családok kölcsönösen egymás otthonában töltik a pihenésüket.
Sztárok
Hamarosan visszatér a képernyőre az X-Faktor legújabb évada, az RTL által közzétett legfrissebb előzetesek pedig garantálják, hogy feszültségből és drámai pillanatokból idén sem lesz hiány a mentori...
Sztárok
Rendkívül megható és látványos fotóval jelentkezett az Instagramon a várandós Palvin Barbi és férje, Dylan Sprouse, miközben a rajongók segítségét kérik születendő gyermekük elnevezéséhez.
Sztárok
A világ első oknyomozó újságírónője, Nellie Bly Elizabeth Jane Cochran néven látta meg a napvilágot 1864-ben Pennsylvaniában. 23 éves korában őrültnek tettette magát annak érdekében, hogy beépüljön...
Lifestyle
A többség nem szokta fűszerezni a rántott húst, maximum egy kis sóval, de még az sem mindegy, hogyan teszi az ember.
Sztárok
A Jólvanezígy legutóbbi adásában vendégeskedett Majka, aki a műsorvezetővel, Nagy Ádámmal beszélgetve egy egészen döbbenetes történetet osztott meg a népszerű olasz turistaparadicsom, Velence...