Négy év után naplóbejegyzéséből végre kiderült az igazság: ezért lett öngyilkos valójában Avicii

Számos lelki problémával küzdött
A növekvő népszerűség miatt Aviciinek sötét démonokkal kellett megküzdenie: alkoholfüggősége miatt heveny hasnyálmirigygyulladást diagnosztizáltak nála, de eltávolították emiatt epehólyagját és vakbelét is. 2016-ban több fellépését is lemondta egészségügyi problémái miatt, később pedig végérvényesen is visszavonult a turnézástól. Mindeközben rehabokon vett részt, szinte folyamatosan elvonón volt, amit egyáltalán nem tartott élete egy rossz időszakának: végre távol lehetett a rivaldafénytől, amit olyannyira gyűlölt érzékeny, magának való srác révén, habár rajongóit a végletekig imádta. Családja nyilatkozata is ekképpen szólt halála után: „Tim érzékeny srác volt, aki imádta a rajongóit, de kerülte a reflektorfényt. Sokat küzdött a gondolataival az életről és a boldogságról, de egy idő után már nem bírta tovább, békére akart lelni”. Mint utólag kiderült, Avicii öngyilkos lett: ereit egy törött üveggel vágta fel, végül a vérveszteségbe halt bele. Mans Mosesson író segítségével azonban mélyebben is beleláthatunk a lemezlovas lelki vívódásaiba, ugyanis az Aviciiról szóló könyv szerzője a zenész naplóját is tanulmányozta, főleg a dj egy nappal a halála előtt írt bejegyzését, amelyből megrázó részletek derültek ki.

























