Árpa Attila exkluzív - A szelíd fenegyerek

Árpa Attilával a szelídségéről és a hírhedt fenegyerekségéről beszélgettünk A Nagy Duett pénteki adása előtt.

Nagyon szuper voltál a próbán! Én azt láttam rajtad, hogy sokkal lazább vagy, mint a műsor eddigi fellépésein.

Attila: Ez mindig attól függ, hogy jól érzem-e magamat az adott dalban. Ennél a számnál (Queen: Don’t stop me now ) tudom, hogy mikor mi történik, nem kell agyalnom – bár mondjuk most egy kicsit rontottam a szövegen, de adásban nem fogok. Tehát minél biztosabb vagyok a dolgomban, annál jobban érzem magam, és ezek szerint lazábbnak is tűnök.

Ezek szerint ezt a dalt jobban a magadénak érzed.

Attila: Igen, abszolút. Ricky Martin nagyon távol állt tőlem, Sinatrától inkább tartottam, ez pedig egy olyan dal, amit nagyon szeretek.

A dalválasztás mennyiben múlik rajtad?

Attila: A dalválasztás mindig egy küzdelmes harc: javasolunk mi valamit a Mariannal (Falusi Mariann, Attila zenei mestere), aztán van a zenei-szerkesztő, és a producer, így elég hosszadalmas közös nevezőre jutni. Emellett sok szempont is van, amit figyelembe kell vennünk, például hogy a néző ismeri-e, elég pörgős és jó hangulatú-e, és ki tudom-e egyáltalán énekelni, tehát elég sok összetevőtől függ a dalválasztás.

Hallottam, hogy a múlt heti adás alkalmával feszültté tett az, hogy a kislányod is a nézőtéren volt. Ezt most kerülöd?

Attila: Igen, azt hittem, hogy a kislányom jelenléte egy jó dolog lesz, és erőt ad majd, de nem így történt, mert egyszerűen a koncentrációm totálisan szétesett. Mikor meghallottam a hangját, végem volt, nem is tudtam a dalra figyelni.

Mariannal jól tudtok együtt dolgozni?

Attila: Nagyon. Hihetetlen összhangban, teljesen egy hullámhosszon vagyunk. Néha úgy érezzük, hogy igazából nem is egy pár vagyunk, hanem ketten alkotunk egy szóló előadót.

Hogy érzed, fejlődtél amióta együtt dolgoztok?

Attila: Azt érzem, hogy bizonyos hangokat sokkal bátrabban éneklek, a színpadot is egyre jobban megszokom és már nem tartok tőle. Vannak olyan fázisok, amikor az amerikai futballos mentalításom veszem elő, hogy a dal az ellenségem, le kell győzni, és nem szabad alábecsülni, de úgy érzem, hogy fejlődtem és a hangom is talán az énektanár segítségével egy kicsit kinyílt.

Esélyesnek érzed magatokat, hogy megnyerjétek a műsort?

Attila: Nem igazán gondolkodunk ezen. Mikor azon ötletelünk, hogy milyen produkciót csináljunk, mit és hogyan fogunk énekelni, akkor soha nem az van a szemünk előtt, hogy meg akarjuk nyerni, hanem hogy ezt az adást együtt tegyük oda úgy, hogy mindenki jól szórakozzon, elsősorban a néző, másodsorban a zsűri, és természetesen mi is. Úgyhogy egyszer sem beszéltünk arról, hogy mi lesz, ha megnyerjük, és nem is fogunk, mert nem ezért csináljuk.

Mire vagy a legbüszkébb az életedben?

Attila: Az életem összes szakaszán volt valami, amire büszke lehetek, még a kereskedelmi tévézés időszakában is, például a Heti Hetes sikere, a Fábry Show és a Gálvölgyi Show átszerződtetése az MTV-től, a Való Világ nézettsége – nem a műfaj és a műsor mivolta –, tehát voltak abban a periódusban is szakmai sikereim. A legnagyobb büszkeségem a családom és a lányom, majd az, hogy az amerikai futballt sikerült behoznom Magyarországra. Az utóbbi két évre is büszke vagyok, amikor sikerült meglépnem egy olyan váltást – amit ebben az országban igen nehéz az előítéletek miatt –, amelyet elfogadtak. Azt a rengeteg jelzőt, amelyekkel korábban illetek – fenegyerek, rettegett producer, stb. –, mind kitöröltem és elfogadott színházi-, és filmes színésszé váltam, erre büszke vagyok.