Árpa Attila exkluzív - A szelíd fenegyerek
A rád aggatott jelzők nem lehetnek véletlenek. Mennyire szoktál rájátszani ezekre a szerepkörökre?
Attila: A fenegyerek szerepre rájátszottam, az nem én voltam. Amikor láttam, hogy a bulvár erre kapható, akkor „lubickoltam” ebben, és a saját szórakoztatásom végett is mondtam és tettem olyan dolgokat csak azért, hogy még jobban rátegyek egy lapáttal. A mostani, az pedig semmiféle rájátszás, ez én vagyok, előtte is ilyen voltam, tehát nem az történt, hogy megjavultam, hanem mindig is ilyen voltam. Régebben tetszett ez a fenegyerek, rettegett producer szerep, amivel egyébként sok embert távol lehetett tartani, és ez kényelmes volt.
Mi kerül a fókuszba az elkövetkezendő időszakban nálad?
Attila: A filmkészítés, a filmrendezés és a szereplés filmekben és színházban egyaránt.
A színészi ambíciód miből táplálkozik?
Attila: Szerettem volna mindig is színész lenni, csak egyszerűen nem értem meg hozzá elég hamar. Amikor visszanézem az 5-10 évvel ezelőtti szerepléseimet, akkor kicsit szégyellem magam, annyira pocsék színésznek tartottam magam. Ez egy tüske volt bennem, mert azt gondoltam, hogy igenis tudok színészkedni, van tehetségem hozzá, és borzasztóan zavart, hogy nem tudtam ezt bebizonyítani – főként magamnak –, de ez mostanra már sikerült. Az elmúlt évekből egy-két szerep – például a Czukor Show – már egyfajta bizonyíték.
Hogy tudod ezzel a sok feladattal, szerepkörrel összeegyeztetni a családi életedet?
Attila: Nehezen, ez az egyetlen gyengepontom sajnos, hogy nagyon kevés időm marad, főleg, most amikor a Duett is van. Emellett egy német filmet gyártunk édesapámmal, mert ugye élni is kell valamiből, úgyhogy így most nagyon kevés időm van a családomra, a héten például alig láttam a lányomat.
A Nagy Duett által újra bekerültél a „celebvilágba”, hogy érzed magad ebben a szerepben?
Attila: Voltam már ilyen helyzetben, csak akkor a rólam kialakult kép más volt. Az újságírók egészen óvatosan közeledtek mindig és mindenre fel voltak készülve, amikor leültek velem interjút készíteni, mert ugye ez hozzátartozott az imázsomhoz, de az a szerepkör is tetszett nekem. Most ez egy teljesen más helyzet, hiszen előadóként vagyok itt, a megítélésem a műsor kapcsán teljesen megváltozott, tehát most azt érzem, hogy az emberek mosolyognak rám, és nem az van, hogy összesúgnak a hátam mögött.
Közelítesz a negyvenéves korhoz. Mit jelent ez számodra?
Attila: Azt szokták mondani, hogy ez egyfajta félidő, bár meglepődnék rajta, ha nyolcvan évig élnék. Igazából nem gondolkodtam még ezen, nem jelent semmit, szép kerek szám.
Könyvet írtál, színészkedsz, énekelsz, producerként dolgoztál, melyik terület áll hozzád a legközelebb?
Attila: Leginkább a filmkészítés, és annak minden aspektusa. A Nagy Duettben például az éneklésnek és a táncolásnak van egyfajta köze a szerepléshez, tehát ezeket egy színésznek szerintem tudnia kell, és ezt most tanulom. Igazából a show-business áll hozzám a legközelebb, minden egyes elemével együtt. A tévézés már nem annyira tud lázba hozni, de a filmkészítés minden területe igen, legyen az kamera előtt vagy mögött.
Szabadidődben mi az, amit szívesen csinálsz?
Attila: Amerikai futball, család, barátok, filmnézés, és lovaglás.
Az amerikai foci iránti szenvedélyed honnan jött? Miért gondoltad, azt, hogy Magyarországra ezt be kellene vezetni?
Attila: Ennek nagyon önző oka van, méghozzá az, hogy a kedvenc sportom, amit Németországban, ifjúkoromban játszottam. Amerikában láttam meg először és rögtön beleszerettem. Egy teljesen egoista motiváció volt, hogy nincs itt az a sport, amit én szeretek, ezért hazahoztam. Tehát az elsődleges cél az volt, hogy legyen egy sport, amit űzök, és szeretek.
Zárásul áruld el nekünk, hogy mi a különbség a rögbi és az amerikai foci között?
Attila: Az egyik látványos különbség az, hogy az amerikai futballban van sisak és vállvédő, a rögbiben viszont nincsen. A másik szembetűnő dolog, hogy az amerikai futballos ütközés körülbelül nyolcszor olyan erősen történik meg, mint a rögbiben. Cserébe a rögbisek egy meccs alatt többször ütköznek egymással. Valamint, a rögbiben nem szabad előre passzolni, míg az amerikai futballban egyszer szabad.
Szöveg: CET
Oldalak
Hirdetés
Hasonló cikkek
