Sztárok

Ritka, fájdalmas és csúf betegség okozta Ady szerelmének halálát: Lédát egy évig kínozta a gyógyíthatatlan kórság

Diósy Ödönné, azaz Brüll Adél, vagyis Léda, Ady Endre múzsája meglehetősen fájdalmas és csúnya halált halt, amit sok ismerőse egészen más betegségnek vélt, így meg sem látogatták a szenvedő asszonyt.

Szenvedélyes, mindent felemésztő szerelem volt az övék

Ady Endre költészetével kapcsolatban általában mindenkinek a gyönyörű Léda-versek jutnak az eszébe, nem véletlenül, Ady és Brüll Adél szerelméből rengeteg szenvedélyes, olykor fájdalmas költemény született. A pár 1903-ban ismerkedett meg egymással Nagyváradon, amikor Adél Párizsból látogatóba ment haza édesanyjához: Adyt állítólag Fehér Dezsőné, Léda barátnője mutatta be az elegáns, párizsi asszonynak, az első találkozóra pedig az EMKE kávéházban került sor, ahol egyből egymásra hangolódtak. Olyannyira, hogy a költő egy szempillantás alatt beleszeretett a férjes Lédába, aki 5 évvel volt idősebb nála, ám ez mit sem számított neki, hiszen a feljegyzések szerint Ady olyat érzett a nő iránt, amit korábban soha. Így kezdődött tehát a 9 évig tartó kapcsolat, amely tele volt heves érzelmekkel, féltékenységgel, drámával és hűtlenséggel, ami megannyi verset és kötetet eredményezett, hiszen Léda a költő múzsájává lett az évek alatt. Szerelmük azonban 1912-re teljesen megromlott, és végül Ady vetett véget a viszonyuknak azzal, hogy a Nyugatban publikálta az Elbocsátó szép üzenet című versét, ami teljesen lesújtotta Lédát, hiszen a nő tudta, hogy a költő végleg végzett vele. A szakítás után Adél sohasem látta viszont Adyt, aki 1919-ben távozott az élők sorából szifilisze miatt, míg egykori szerelme csak 1934-ben, 61 évesen követte őt a síron túlra. Azt azonban csak kevesen tudják, hogy Léda a költővel ellentétben nem a szifilisz miatt hunyt el: halálát egy egészen más, fájdalmas és csúf betegség okozta, melytől Ady múzsája egy évig szenvedett…

Brüll Adél 1872. szeptember elsején látta meg a napvilágot Nagyváradon: apja egy jómódú zsidó polgár volt, így nem meglepő, hogy Adélból is egy igencsak szép, okos, elegáns, kifinomult, művelt és a társasági élet iránt igen fogékony nő vált felnőtt korára, akiért rajongtak a férfiak.
Kattints a további képekért!

Ady Endre harmadik, közismert múzsájáról csak kevés szó esik, pedig a költő rajongott az asszonyért, aki végül nem őt választotta férjének, hanem az irodalom egy másik jeles képviselőjét, aki mellett azonban soha nem élt boldog életet.

Leadfotó: Wikipédia/Székely Aladár - Magyar Fotográfiai Múzeum Info Pic

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Cate Blanchett, napjaink egyik legsokoldalúbb színésznője, aki megannyi ikonikus filmben nyújtott emlékezetes alakítást. Azonban nemcsak vitathatatlan tehetségének, hanem kivételes külső...
Sztárok
Robin Williams a nyilvánosság előtt úgy tűnt, mindig szerepet játszik; szórta a poénokat, hogy megnevettesse az embereket, közben pedig nem titkolta alkoholproblémáit és házasságai kudarcát. Azonban...
Lifestyle
Vigyázat, mert a Google segít nekünk a munkakerülésben a régi élményekkel.