Sztárok

Adoptálni szeretne a gyönyörű színésznő

Alig pár hónapja mondta ki a boldogító igent Anne Hathaway, a színésznő máris a családalapításon töri a fejét. Elmondása szerint több gyermeket is szeretne, és az adoptálást sem zárja ki a lehetőségek közül.

"Már 16 éves koromban is anyuka akartam lenni. Most 30 évesen is ezt szeretném: egy nagy családot, akkorát, amekkorát csak lehetséges a számomra. Először is egy egészséges babát szeretnék szülni, majd még továbbiakat és örökbefogadni is szeretnék. Mindent megteszek ennek érdekében.” – mesélte nemrég Hathaway.

„Annyit gyereket szeretnék, amennyi csak lehetséges, amennyit nem csak anyagilag, hanem időben is megengedhetek magamnak, mert szeretném, ha minden egyes gyermekem különlegesnek érezné magát, ha megkapna minden törődést és figyelmet tőlem a pénzen kívül is."

A színésznő elmondása szerint az előző években csak egyetlen cél lebegett a szeme előtt, mégpedig a filmezés. Most, hogy egy igazán nagy moziban, a Nyomorultakban is részt vehetett úgy érzi, révbe ért a karrierje, és sikerült túlszárnyalnia legnagyobb álmait is. "Most, hogy ez teljesült, már ez a célom: baba, baba, baba." – osztotta meg terveit Anne.

Fotó: lazygirls.info

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Egy beszélgetés ezen a héten teljesen új irányba terelheti az Oroszlán gondolatait. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
Az Ikreknek ma megéri őszintének lennie - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Gordon Ramsay ritkán mutatja meg romantikus oldalát, friss közös fotóin azonban egyértelműen látszik, mennyire odavan még mindig feleségéért.
Sztárok
Jean-Claude Van Damme lánya nemcsak szépségét örökölte édesapjától, hanem elképesztő kitartását és harcművészeti tehetségét is.
Sztárok
Cameron Diazt szinte mindenki ikonikus szőke hajával azonosítja, pedig volt egy film, amelyben teljesen más külsővel sokkolta a rajongókat.
Lifestyle
Lehet, hogy évek óta rossz hőmérsékleten alszol, és közben azt gondolod, csak az ágyneművel vagy a matraccal van baj. A szakértők szerint ugyanis a hálószoba hőmérséklete meglepően sokat számíthat...