Szuperegészséges receptek Marton Adrienntől - Gasztroblogot indított a volt modell

Korábban is szerettél főzni?

Igazából már gyermekkoromban is nagyon szerettem a nagymamám mellett lábatlankodni a konyhában. Ezek a jóízű, jó hangulatú főzések korán ráébresztettek arra, hogy az étkezés összetartja a családot. Éppen ezért a mai napig nagyon fontosnak tartom, hogy a fiaimmal is együtt főzzünk, süssünk.

Van kedvenc konyhád?

Az iskolában számos nemzet konyhájába betekintést nyerhettem. Így készítettem már ázsiai, indiai, olasz vagy éppen francia ételkülönlegességeket is. De őszinte leszek, nekem egyik sem übereli a magyar konyhát. Az megmaradt örök kedvencnek. Receptjeim között viszont ötleteket adok arra, hogy ezeket miképp lehet egészségesebben elkészíteni.

Otthon is főzöl?

Nagyon! A fiaim pedig igazi kritikusok. Mint minden gyermek, ők sem esznek meg mindent, viszont nagyon nagy étvágyúak. Számomra így külön kihívás, hogy elnyerjem az elismerésüket. Ők azok, akik inspirálnak, és ösztönöznek nap mint nap. Fontos, hogy lássam a férjem és a fiaim elégedett arcát, és jó érzés tudni, hogy ételeimmel egyben az egészségükre is oda tudok figyelni.

Mik a jövőbeli céljaid?

Szeretném, ha minél több emberhez el tudnám juttatni, hogy miképp főzzünk egészségesebben, időtakarékosabban és akár költséghatékonyabban. Úgy gondolom, hogy nem kell mást tennünk, minthogy egy picit tudatosabban odafigyelünk az étkezésekre. Ha ennek az életmód szemléletnek köszönhetően, többen fognak tudatosabban és egészségesebben étkezni, már megérte!

Kövesd Adri EnniValó blogját, amelyben hétről hétre szuper recepteket olvashatsz és videókat láthatsz!

Oldalak

Sztárok
A legendás magyar színésznek két gyermeke született: Lili 1995-ben, míg Marcell egy évvel később, 1996-ban látta meg a napvilágot.
Sztárok
Bár a néhai Diana eljegyzési gyűrűje a mai napig a világ egyik legikonikusabb ékszerének számít, melynek eszmei értéke szinte felbecsülhetetlen, Erzsébet királynő egyáltalán nem volt elégedett a...
Sztárok
Az 50 éves előadó kisebbik lánya, Kiss Emília Gréta korábban a Sztárban Sztár leszek!-ben is szerencsét próbált már, a napokban pedig elballagott, és ahogy egyre nagyobb, úgy lesz egyre szebb is.