Recept

Itt az újabb magyar siker! Aranyat hoztunk haza a pezsgővilágbajnokságról

Magyar szakértő a nemzetközi zsűriben

Márkus György, Champagne és Burgundia szakértője évek óta együtt dolgozik a verseny alapítójával, Tom Stevensonnal, így nem érte váratlanul a felkérés. A korábbi években tartalék-zsűritagként több száz bort kóstolt közösen a zsűrivel és megismerhette az értékelési rendszert. Idén már nemcsak véleményével, de pontszámaival is hozzájárult a végeredményhez. A 2016-os versenyen ugyanis igazolást nyert a szervező, Tom Stevenson óvatossága, miszerint szükség van egy állandó tartalék bíróra. Előbb Dr Jordan, majd később maga Tom Stevenson is megfázott, így a második héten végig Márkus György bírálta a poharakba került mintákat. Céljuk az volt, hogy az eredményen keresztül mind a kereskedelem, mind a fogyasztók pontos értékelést kapjanak a mezőnyről.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

A verseny során másik hazai közreműködőnek is jutott szerep: Szentkirályi Orsi sommelier a minőségbiztosítást segítette a palackvariációk ellenőrzésével.

Szeptemberben adják át a pezsgők Oscarját

A CSWWC-n saját kategóriájukban a legjobban szereplő pezsgőknek szóló Best in Class díjakat és a világbajnoki trófeákat – avagy a pezsgők Oscarját – szeptember 1-jén, a londoni díjátadó gálavacsorán hirdetik ki. Az ezüst- és aranyérmes pezsgők idén először együtt kóstolhatók majd október 26-án a FIZZ Sparkling Wine Show-n, szintén Londonban.

Ezt is ajánljuk

Italok a világ körül - Helyi specialitások, amiket egyszer meg kell kóstolnod

Leadfotó: kingofwallpapers.com

Oldalak

Recept
Lifestyle
Egy török házaspár békés, romantikus esti sétája váratlan és drámai fordulatot vett a tengerparton, amikor a hullámok között valami egészen megdöbbentő dologra lettek figyelmesek. Amit a vízben...
Lifestyle
Argentína mocsaras vidékén egy szinte hajszálpontosan kör alakú, rejtélyes sziget lebeg a vízen, amely ráadásul folyamatosan forog a saját tengelye körül. Az ufóhívők és a kutatók is lázasan keresik...
Sztárok
Sokan kíváncsiak arra, mi áll Gal Gadot irigylésre méltó alakjának hátterében a negyedik X felett is. A Wonder Woman sztárja egy kiegyensúlyozott étrendre és kemény, mégis átgondolt edzésmunkára...
Sztárok
Világraszóló lagzit ülnek Szicíliában, miután Eros Ramazzotti és Michelle Hunziker közös lánya, Aurora Ramazzotti polgári szertartáson fogadott örök hűséget szerelmének. A 29 éves híresség azonban...
Sztárok
Katalin hercegné étrendjét számos – részben protokoll, részben egészségügyi megfontolásból született – szabály befolyásolja, amelyek miatt bizonyos ételeket hivatalos események idején kerülni szokott...
Lifestyle
Bár a júliusi kánikulában roskadoznak a boltok polcai a frissnek tűnő zöldségektől és gyümölcsöktől, egy friss osztrák elemzés arra figyelmeztet, hogy bizonyos közkedvelt finomságokat most jobb...