Recept

Gluténmentes meggyes piskóta – mert van élet a búzaliszten túl is

Jobb, mint az eredeti.

Meggyes piskóta

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Hozzávalók

  • 110 g rizsliszt
  • 1 cs (40 g) gluténmentes vanília puding
  • 5 tojás
  • 150 g cukor
  • 300 g fagyasztott meggy

Elkészítés

A tojásfehérjéket kemény habbá verjük, közben lassanként hozzáadjuk először a cukrot, majd a tojások sárgáját. A keverőgépet kikapcsoljuk és sütikanállal óvatosan beleforgatjuk a liszttel elkevert vaníliapudingot. Ha csomómentes a massza, már mehet is a tortaformába. Belepotyogtatjuk a jól lecsöpögtetett meggyet, majd 180 fokra előmelegített sütőben, alul-felül sütéssel kb. 20 percig sütjük, ezután, levéve a hőmérsékletet 170 fokra, még további 20-25 percig. A piskótánk akkor jó, ha felemelkedett, aranybarna színt kapott és elválik az edény falától. Azért érdemes tűpróbával is ellenőrizni, valóban elkészült-e. Figyeljünk, mert e piskóta sütésénél sem szabad nyitogatnunk a sütő ajtaját, vagy legalábbis az első 10 percében semmiképp! Ha kihűlt, a tortaformából úgy borítjuk ki, hogy a meggyes alja legyen felül, majd szeletekre vágva már kínálhatjuk is.

További gluténmentes finomságokért lapozz!

Fotó: barizsuzsi; Leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Recept
Sztárok
Újabb izgalmas műsorral készül a TV2. A csatorna egy valódi bűnügyeket feldolgozó produkciót jelentett be, amelynek egyik legnagyobb meglepetése, hogy hosszú idő után ismét visszatér a képernyőre az...
Lifestyle
Most a kánikula alatt sokan felkapták a fejüket, és elgondolkoztak, hogy vajon mennyi víztartaléka van Magyarországnak?
Sztárok
Kevés magyar film mondhatja el magáról, hogy hónapokkal a premierje után is tömegeket vonz a mozikba, most azonban valami egészen rendkívüli történik. A hatalmas közönségsikernek köszönhetően a...
Lifestyle
Egy kis nosztalgiajáték következik: ha a imádtad a 90-es évek zenéjét, akkor ez a teszt neked való!
Sztárok
A mai napon, július 1-jén töltené be a 65. életévét a tragikus sorsú Diana hercegnő. Bár halála óta már csaknem harminc év telt el, a walesi hercegné emléke és öröksége semmit sem kopott. Most, ezen...
Lifestyle
Megfejtették a Mount Everest történetének leginkább hátborzongató és vitatott titkát. Egy friss DNS-vizsgálatnak köszönhetően végre biztosan tudható, kit takar az évtizedek óta csak „Zöld bakancsként...