Recept

A hónap desszertje: Extra krémes forrócsokis torta

Elkészítés:

Öntsük egy lábasba a kávét, szitáljuk hozzá a kakaóport, majd keverjük össze a kettőt. Közepes lángon, folyamatos kevergetés mellett forraljuk fel, ha ezzel megvagyunk, vegyük le a hőről és hagyjuk kihűlni.

Közben vegyünk elő egy nagy tálat és öntsük bele a porcukrot, a sót, a sütőport és a szódabikarbónát. Ezután egyesével keverjük bele a tojásokat, majd mehet hozzá az olaj, a narancslé és a narancsok héja is. Végül a kávés kakaóporos keverékkel együtt alaposan dolgozzuk össze az egészet. Szitáljuk bele a lisztet és robotgéppel keverjük csomómentesre. Végül adjuk hozzá az írót, vagyis mivel hazánkban nem nagyon lehet kapni, ezért annak helyettesítőjét. Ehhez nem kell mást tennünk, mint a tejben elkeverni 1 evőkanál citromlevet és várni két percet használat előtt. Ugye, nem nehéz?

Egy középen lyukas sütőformát béleljünk ki vajjal és egy kis kakaóporral, hogy ha odajutunk, könnyen ki tudjuk szedni a kész tortát a formából. Öntsük bele a tésztát és az egészet 180 fokosra előmelegített sütőben süssük egy órán át.

Közben alacsony lángon forraljuk fel a tejszínt, ha pedig ez megvan, a felét öntsük a fehér csoki darabokra, a másikat pedig a tejcsokira. Várjunk 20-30 másodpercet majd alaposan keverjük össze, hogy két sűrű, egyállagú krémet kapj (ha még mindig vannak benne darabkák, dobd be picit a mikróba aztán keverd át megint). Vegyük ki a kihűlt tortát a formából majd öntsük rá a kétféle forrócsoki krémet felváltva, hogy márványos hatást keltsünk (egy hurkapálcika segítségével még szebbé lehet varázsolni).

Voilá, készen is vagyunk!

Még két mennyei desszertért kattints a következő oldalra!

Oldalak

Recept
Lifestyle
A Halak belemegy egy titkos viszonyba. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
Sztárok
Sokan nem tudják, de Eminemnek van egy gyönyörű lánya, akivel nagyon jó kapcsolatot ápol. A rapper készülhet is az esküvőre.
Sztárok
Bár a brit királyi család életét számos szigorú szabály és kötelezettség terheli, olykor azért mégis bepillantást nyerhetünk életük apró részleteibe, például, hogy mely fogásokat kedvelik a leginkább...