Újabb magyar siker külföldön - Karsai Zita elődöntős a német tehetségkutatóban

Néhány héttel azután, hogy az Attraction megnyerte a brit tehetségkutató versenyt, egy újabb magyarért izgulhatunk. Ezúttal Karsai Zita próbál szerencsét, ráadásul az elődöntőben izgulhatunk érte.

A német tehetségkutató versenybe jelentkezett a Tv2-ős Megatánc című műsor egykori versenyzője, Karsai Zita. A magyar táncosnő a Flashdance-ből ismert koreográfiával nyűgözte le a német zsűrit, akik tovább juttatták őt az elődöntőbe.

Dícsérték a magyar versenyzőt

Karsai Zita a produkciójával három csillagot kapott a zsűritől, így egyértelműen tovább mehet az elődöntőkbe. A produkció után a bírák nem csak a produkciót méltatták, hanem a magyar versenyző alakját is elismerték és profinak nevezték a bemutatott táncot, amit a nézők is óriási tapssal jutalmaztak.

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
A német tehetség kutatóban egy három fős zsűri értékeli a produkciókat. A műsorban nem csak a Take That együttes tagja, Howard Donald kapott helyett, hanem egy kétszeres német ifjúsági sportgimnasztika bajnoknő és egy nemzetközileg elismert koreográfus is figyeli a versenyzők minden lépését.

Régóta táncol

Már 8 éves kora óta foglalkozik a mozgással, sőt a Nemzetközi Tánc- és Zeneművészeti Szakközépiskolát is elvégezte. Karsai Zitát azonban nem csak a TV2-ős versenyből ismerhetjük, hiszen a Pesti és a Nemzeti Színházban is dolgozott korábban. Ezen kívül pedig már Londonban, Mallorcán, majd Ibizán is megfordult.

Most pedig a német közönséget igyekszik meghódítani különleges produkciójával és tehetségével, reméljük sikerül minél jobb eredményt elérnie az elődöntők során és egészen a döntőig menetel.

Forrás: hvg.hu

Oldalak

Fashion&Beauty
A különféle izgalmas ruhatrendek mellett idén természetesen a figyelemre méltó cipőkből sem lesz hiány.
Egészség
A magnéziumhiány sokakat érint, nagyon fontos, hogy időben felismerjük a problémát és mielőbb tegyünk ellene.
Lifestyle
Nincs ahhoz fogható érzés, mint amikor a frissen sült, meleg kenyér illata járja át a házat. De tudtad, hogy van egy titkos összetevő, melynek köszönhetően nemcsak finom, de hihetetlenül puha is lesz...