Lifestyle

Hihetetlen történet - egy fiú, aki nem aludt 11 napon keresztül

Tünetek, eredmény és ár

A harmadik napon Ross észrevette, hogy Gardner nehezen tudja kontrollálni az érzelmeit és vad hangulatváltozásokkal küzd. A hallucinációk öt nap után kezdődtek. Napközben Gardner kosárlabdázott és flipperezett a diáktársaival, ami sokkal könnyebb volt, mint éjszaka ébren maradni. Tesztelték a hallását, a szaglását és az ízlelését. A megfigyelők megállapították, hogy a kognitív és érzékszervi képességei befolyásolva voltak. "Borzalmas volt, hogy nem tudtam emlékezni a dolgokra, majdnem olyan volt, mint egy korai Alzheimer-kór, amit az alváshiány idézett elő" - mondta Gardner az NPR-nek 2017-ben. Végül 264,4 órán át - 11 teljes napon át - maradt ébren, ami 1964. január 8-án ért véget.

Az ember azt gondolná, hogy a világrekord megdöntése után Gardner első dolga volt, hogy ágyba bújik. Ez azonban nem valósulhatott meg, mivel előbb még sajtótájékoztatót kellett tartania az egész kalandról. Aztán kórházba vitték, hogy az orvosok EEG-t végezzenek és megvizsgálják az agyhullámait. Csak ezután engedték aludni, 14 órán át tartott. Gardner másnap reggel már az iskolában volt, és úgy tűnt, hogy semmi hatása nem volt annak, hogy másfél hétig nem aludt. Gardner tesztjeinek eredményei azt a következtetést hozták, hogy az agya egész idő alatt félig alvó állapotban volt. Ez azt jelentette, hogy az agyának egyes részei képesek voltak pihenni és regenerálódni, míg más részei feleltek minden, éppen aktuális tevékenységért. Ezt a tényt később a National Institutes of Health is megerősített.
Az eltelt évtizedek során állítólag mások is megdöntötték Gardner idejét, de a Guinness-rekordok nem hitelesítették ezeket a próbálkozásokat, mert attól tartottak, hogy a rekorderek károsíthatják az egészségüket. 2017-ben Gardner azt mondta az NPR-nek, hogy körülbelül 10 éve szenvedett álmatlanságtól, és hogy szerinte ez egy kis karma: "Ezt valamiféle komikus bosszúnak tartom. A testem azt mondja oké haver, 11 nap alvás nélkül, amikor nagyon jól tudod, hogy szükséged van alvásra? Hát, próbáljuk ki, hogy mennyire jó 10 éve álmatlanság."
Garndernek végül sikerült megbírkóznia az inszomniájával, de még így is csak körülbelül hat órát tud aludni egy éjszaka - írja az NPR.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Úgy érzed lelki zsarolás áldozata vagy? Ezekkel a módszerekkel kiderítheted, hogy tényleg így van e.

Lead Fotó: 123rf, Forrás: Grunge

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
A testét ért bántó megjegyzések miatti visszavonulásáról szóló bejelentés után most örömteli hírről számolt be Ariana Grande: hivatalosan is felvállalta a szerelmét.
Lifestyle
Érzékszervi probléma miatt visszahívták a MILSANI 3,5%-os ESL tejet. Az üzletlánc blokk nélkül is visszatéríti a termék árát.
Lifestyle
A legtöbben automatikusan a szelektív hulladékgyűjtőbe dobják a pizzás dobozt, pedig ez komoly hiba. Mutatjuk, hova való valójában.
Lifestyle
A csapadékhiány és a hőség miatt drámai módon lecsökkent a Fertő tó vízszintje, a hatóságoknak már a halakat is menteniük kell a környező vizekből.
Sztárok
Leleplező fotók készültek Joshua Jacksonról: a hollywoodi szívtipró egy Los Angeles-i parkban csókolózott a nála 19 évvel fiatalabb modellel.
Lifestyle
Tao Porchon-Lynch 101 éves koráig jógázott, tanított és még versenyszerűen táncolt is – az élethez való hozzáállása pedig legalább annyira inspiráló volt, mint a teljesítménye. Három egyszerű...