„Ne Te ültesd a bilire!” – szobatisztaságról, ahogy nekünk bevált
Ezúttal egy nyár elejei „hot topikkal” jelentkezem: a szobatisztasággal. Megoszlanak a vélemények arról, hogy egyáltalán kell-e szoktatni, vagy elég, ha látja maga előtt a példát, és majd leutánozza, ráül a vécére. Szívem szerint az utóbbi, de azt gyanítom, hogy az első totyogónkkal kevesen tudunk ekkora bizalommal lenni az ösztönök iránt, és előbb lendülünk „akcióba”. Hát hajrá!
FemAnyu - kendőzetlenül az anyaságról
Azt mondják, gyereket nevelni mindenki tud. Tegye fel a kezét, akinek vannak kétségei, problémái és óriási szíve, amivel a békés megoldásokat keresi! Nektek szól a FemAnyu.
A szerző: Fekete Imola, a Nekünk bevált könyv szerzője, online mentálhigiénés tanácsadó.
Alig múlt két éves a fiunk, amikor a drága nagyszülők nálunk is firtatni kezdték, hogy hogy állunk a bilizéssel. Sehogy sem álltunk. Gyorsan vettem egy bilit meg egy vécészűkítőt, ami hasonlóképpen funkcionált még jó pár hónapig, mint a barátainknál: plüssállatkák vécéje, fekhelye, kocsimosó, kormány stb. Néha belefutottam egy-egy cikkbe, rácsodálkoztam „a természetes csecsemőhigiénia” elméletére, amelynek meg- valósításáról mi már lecsúsztunk, de valójában nem éreztem magamban az erőt, hogy nekiálljunk. Mert eléggé úgy tűnt, hogy a szobatisztaságra nevelésnek neki kell állni.
Aztán egyszer csak arra kaptam fel a fejem, hogy a kiscsajok körülöttünk sorra szedik le magukról a pelust, és ülnek a bilire. Majd pár hét után ugyanolyan határozottsággal állnak ellen. Az önálló kezdés után is lehetnek „gikszerek” – figyelemmel kísértem őket, hogy tanuljak – Egyikük anyukája szerint azért, mert túl sokszor ajánlgatta neki, hogy ráüljön a bilire. Leállt vele. Nemsokára elmúlt a kislány ellenállása, szobatiszta lett. A másik anyuka inkább visszaadta rá a pelust, mert közben sok változás történt az életükben, ezúttal a kislányra bízta az első lépéseket. Ezek szerint a túl nagy ünneplés a sikeres alkalmak után sem jó taktika, mert stresszesen hat, ha azt üzenjük vele, hogy ezt legközelebb is pont így kellene! Most tanulják a folyamatot, bizonytalanok még abban, hogy képesek lesznek-e rá újra, ezért sülhet el visszafelé a buzgóságunk.
Elolvastam még pár szakmai cikket a témában, körbekérdezgettem újra a barátainkat, és hamar körvonalazódni kezdett, hogy mi hogyan fogjuk csinálni. Nevezzük mondjuk az „önálló bilizés” módszerének. Nekünk bevált.
A szakemberek több jelet is említenek
1. Ha magától kapja le a pelust, az elég egyértelmű jel, hogy a gyerek készen áll, de ugyanilyen jelentőséggel bír az is, ha nem engedi, hogy kivegyük a kakis pelusból. Mert a kaki az övé, az ő „egyetlen produktuma”, ha úgy tetszik. Vagyis ő akarja kontrolállni, hogy a kaka marad vagy megy. Ez összecseng azzal a mérhetetlen önállósodási vággyal, ami kétéves kora után elönti őket.
2. Egy másik érdekes jel, hogy tudja-e már a gyerek, a játékainak hol a helye. Ez is jelzésértékű. Vagyis a helyére tudja-e tenni a kakit és a pisit? Erre a kettőre alapozva kezdtem el mondogatni neki, hogy én hova teszem az enyémet és hogy az övé hova való. Ha a pelusba kakil, az a szemétbe való, ha a bilibe kakilna, akkor azt „a nagy vécébe” öntenénk, mint az enyémet.
Ne a mi kedvünkért!
Fontosnak tartottam, hogy megőrizzük „a neked jó” kontextust ebben a témakörben is. Úgy beszéljünk a pelus elhagyásáról, mint egy klassz dologról, hiszen nyáron sokkal kényelmesebb anélkül lenni. Nem kell túlsztárolni ezt, mert akkor könnyen belecsúszhatunk abba, hogy jobban akarjuk, mint ő, és az ellenállást válthat ki. Nem a mi kedvünkért kell elhagyni a pelust, és nem is azzal az indokkal, hogy „de hát a nagyfiúk már nem hordanak pelust”. Úgy éreztem, hogy ezek mentén jó eséllyel tudunk most is az ő ritmusához igazodni.
Mi a legfőbb ismérve ennek a két-három éves körüli időszaknak?
Az, hogy mindent egyedül akarnak csinálni. Induljunk ki ebből! Lehetőleg sose mi ültessük a bilire. Ha már eljutottunk oda, hogy biztonsággal rá tud ülni a bilire, fel tudja nyitni a vécé fedelét, akkor nem kell vele menni. Hagyjuk, hogy egyedül intézze el!
Persze mindig mondtam neki, hogy szóljon, ha kell segítség, itt vagyok. Addig nem is mentem be, amíg ki nem szalad kiáltozva, hogy:
Anyaaa, pisiltem! Kaka is volt, göndörös!
Egyem meg, de édes! – fordultam felé teli mosollyal.
Fúj, anya! – válaszolta.
Elejét kell venni annak, hogy alkudozásba fulladjon a kezdeti lelkesedés, mert valószínűleg lesz visszaesés. Új dolgot tanul az embergyerek. Ezért is jó minél természetesebben kezelni. Nem kerekítünk nagy show-t köré, hogy mindenféle trükkel vegyük rá arra, hogy ráüljön a bilire.
Kell-e kérdezgetni?
Az egyértelmű volt, hogy ebbe a „koncepcióba” nem fér bele, hogy menetrendszerűen bilire ültessem minden étkezés után. Ráadásul ennek a korszaknak az a másik erőssége, hogy mindent úgy akar csinálni, ahogy mi, felnőttek. Ő is akar tejet önteni, ő is akar sót szórni a levesbe, ő is akar késsel vágni, és bíztam benne, hogy egyszer csak ő is akar vécére menni, ha mindig felhívom rá a figyelmét, hogy én most megyek a vécére.
Félő, hogy a sűrű kérdezgetés inzultálásba fordul, ha valamiért elengedi a füle mellett, és mi ott állunk válasz nélkül, egyre növekvő akarással, mert látjuk, hogy egyre inkább toporog, vagyis nagy eséllyel pisilnie kell. De miért nem megy már el?! – frusztráló szó nélkül várni.
Nem baj, ha ilyen esetben becsurran, akkor legalább lehet azt játszani, hogy: „Futi-futi a vécére! Te érsz oda előbb, vagy a pisi a bugyidba?” Majd arról beszélgetni, hogy „a fütykös/puni előre szólt, de lehet, nem hallottad a nagy játszás közben”. Innen kezdve kevésbé lesz erőltetős az érdeklődés, hogy „Nem szólt esetleg a fütykös, hogy menni kellene?”, vagy egy figyelemfelkeltő „Pssszt!” után odaszólni: „Úgy hallom, mintha valaki szólna neked, te nem hallasz semmit?”
Rájöttem, hogy még a szobatisztaságra való rávezetés is lehet szórakoztató, ha könnyed humor övezi. Az új kihívások új tapasztalatok is egyben a kisember működéséről, és bizony magamról is, mert mint minden ismeretlen szituáció, ez is fejlődésre késztet. A jajjmostmilesz pánik-anya némi ismeretgyűjtés, ülepítés, újragondolás és terepgyakorlat után már extra gyorsasággal kapta le a kisgatyót az utca közepén bokorlocsolás céljából, ha éppen úgy hozta a szükség, mert az nagy úr.
Ilyen és ehhez hasonló tippeket olvashatsz a Nekünk bevált című könyvemben.
Találkozni fog a gyerek olyan emberekkel is, akik sok esetben nem önként választott különbözőségeikben élik az életüket. Fontos útravaló a batyuban, hogy a tőlem különböző elfogadása nem egyenlő az azonosulással.
Leadfotó: 123RF.com Fotó: Fekete Imola
Oldalak
Hirdetés
Hasonló cikkek
