Egy argentin turista megkóstolta végre a magyar rántott húst a Balatonnál

Ilyen véleménnyel van a magyar rántott húsról egy argentin, akiknél egészen másképp készül el a fogás.

Ilyen köretet kért hozzá Fernando, akit az összhatás le tudott venni a lábáról

A rántott hús a magyar konyha egyik legkedveltebb, leggyakrabban készített fogása, amelyet sokan szinte nemzeti ételként tartanak számon. Vasárnapi ebédek, családi ünnepek állandó szereplője, mégis kevesen gondolnak bele abba, hogy a rántott hús valójában nem magyar eredetű, azonban mégis magyar lett.

A rántott hús eredete a bécsi konyhához köthető, hiszen a Wiener Schnitzel már a 19. században is népszerű volt az Osztrák–Magyar Monarchia területén. A vékonyra klopfolt borjúhúst lisztbe, tojásba és zsemlemorzsába forgatták, majd vajban vagy zsiradékban sütötték aranybarnára. A magyarok a Monarchia idején ismerkedtek meg ezzel a technikával, és gyorsan átvették, majd saját ízlésükre formálták.

A magyarosodás folyamata persze nem egyik napról a másikra történt. A borjúhús helyét fokozatosan átvette a sertés és a csirke, a vaj helyett pedig a zsír vagy az olaj vált általánossá. A magyar konyha mindig is kedvelte a karakteresebb, zsírosabb ízeket, így a rántott hús nálunk sokkal hétköznapibb, sokkal otthonosabb étellé vált, mint az osztrákoknál.

Mit gondolt a rántott húsról egy argentin turista, aki a Balatonnál kóstolta meg? Nos, a galériánkban megmutatjuk!

A szeleteket nem szabad túl vékonyra klopfolni, mert akkor kiszáradnak, de túl vastagnak sem szabad hagyni, mert nem sülnek át egyenletesen. A bundázás sorrendje (liszt, tojás, zsemlemorzsa) szent és sérthetetlen, és a jó minőségű zsemlemorzsa legalább olyan fontos, mint maga a hús. A magyar változat egyik titka, hogy a bundát nem szabad túl erősen rányomni a húsra, mert akkor kemény lesz, viszont elég tapadást kell biztosítani ahhoz, hogy sütés közben ne váljon le.

Kattints a további képekért!

Leadfotó: 123RF – Illusztráció