Lifestyle

Csaknem 60 év után lemondott Magyarország legrégebb óta hivatalban lévő polgármestere

Pásztor Béla majdnem hat évtizeden keresztül irányította Veresegyházat.

Nyolcvanöt évesen távozik a város éléről

Rendkívüli testületi ülésen jelentette be a Veresegyházat csaknem 58 éve irányító Pásztor Béla, hogy február 28-ával lemond polgármesteri tisztségéről - írja az MTI.

A február 27-én 85. életévét betöltő polgármester lemondólevelét a testületi ülésen Kosik József alpolgármester olvasta fel.

A települést 1965. szeptember 1-jétől tanácselnökként, majd 1990. október 12-től polgármesterként irányító Pásztor Béla, aki függetlenként tevékenykedett, a levélben a helyi önkormányzatokról szóló törvény alapján nyilatkozik arról, hogy a város polgármesteri tisztségéről február 28. napjával bezárólag lemond.

Veresegyház fejlődéséért végzett munkájukhoz a képviselő-testület minden tagjának további erőt és egészséget kívánok – tette hozzá. Pásztor Béla az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy nagy szeretettel hagyja el a polgármesterséget. „Olyan helyről távozom, amelyet végtelenül szerettem”, fogalmazott.

Veresegyház önkormányzatának közleménye szerint a polgármesteri tisztség betöltéséről időközi polgármester választáson, várhatóan 2023 májusában dönthetnek a település lakói. Az új polgármester megválasztásáig a főállású alpolgármester, Cserháti Ferenc látja el a polgármesteri feladatokat.

Az 53 éves texasi férfi eleinte teljesen összeroppant: úgy érezte, mérgező hazugságban élte le az egész életét.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Ahogyan a Mirror is írja, Harry és Károly hamarosan újra láthatják egymást, ha minden a herceg tervei szerint alakul majd.
Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.