Titkos fegyver a konyhában a krumpli főzővize: el se hiszed, mennyi mindenre hasznos

Rendkívül sokoldalú zöldség a burgonya, ráadásul még a főzővizét is kár egyből kiönteni – meglepő, mennyi területen tud segítséget nyújtani.

Többféle lehetőség

Az olyan hagyományos magyar fogások, mint a paprikás krumpli vagy a rusztikus tócsni, elképzelhetetlenek burgonya nélkül, de köretként is gyakran az asztalra kerül, például pürésített változatban. De kisütve, petrezselyemmel megszórva, esetleg hagymásan tálalva is sokak kedvence, ahogyan főzelékként, illetve levesként is szuperül megállja a helyét. Egy szó, mint száz, a háziasszonyok egyik legkedveltebb alaphozzávalója, melyből csomó finomság készíthető, mégis: a legtöbben nem is tudják, hogy nem csupán a gumót lehet felhasználni, hanem magát a vizet is, melyben kifőtt a krumpli – sőt, több célra is nyugodtan alkalmazható, ráadásul a konyhán kívül is. Éppen ezért legközelebb, ha burgonyás fogással leped meg a családot, ne öntsd egyből a lefolyóba a főzővizet, hanem próbáld ki az alább felsorolt lehetőséget egyiket; a részletekért olvass tovább a galériában!

A burgonyát a legtöbben 20-30 percen keresztül főzik forró, sós vízben, majd a vizet leöntik róla – pedig ez nagy hiba, ugyanis magában a főzővízben rengeteg keményítő, vas, magnézium, A-, B- és C-vitamin van, melyek ismertek áldásos hatásukról.
Kattints a további képekért!

Leadfotó: 123rf

Forrás

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Lifestyle
Sokan nem tudják, de magát a húsvéti főtt tojást nagyon sokáig tudjuk tárolni a hűtőben, de nem mindegy, hogyan tesszük.
Lifestyle
Van két olyan csillagjegy a zodiákusban, akiknek bizony nem kell aggódniuk a pénz miatt az elkövetkezendő hónapokban, ugyanis 2026-ig irigylésre méltóan szerencsésen alakulnak a pénzügyeik.
Lifestyle
A kék szín több dolgot jelképezhet, köztük a békességet, a lojalitást és a nyugalmat. Ugyanakkor meglepő dolgokat árul el annak a személyiségéről, akinek ez a kedvenc színe.
Fashion&Beauty
Ez az időtlen minta tökéletes választás mindenkinek, hiszen egyedi eleganciát kölcsönöz a kezeidnek, és biztosan felkelti mindenki figyelmét.
Lifestyle
Persze nézzük meg a távolabbi kilátások előtt, hogy milyen időjárás fogad minket a húsvét további részében.
Lifestyle
Kevesen ismerik idehaza ezt a teafajtát, pedig a hasi zsír igazi ellenszere, és még a dietetikusok is bátran ajánlják a fogyasztását.