Lifestyle

Ezeken a helyeken verssel fizethetünk a kávéért a Költészet Világnapján

Választhatunk kedvenc költőnktől, de saját ihletésű sorokkal is fizethetünk.

Verssel fizethetünk a Költészet Világnapján

Március 21-én lesz a Költészet Világnapja, a jeles alkalomból pedig számos kávézóban verssel fizethetünk a hagyományos módszer helyett. A kampány idei újdonsága, hogy az országszerte összegyűjtött több ezer cetlit április 11-től (a magyar költészet napjától kezdve) egy héten keresztül bárki megtekintheti a fővárosi Akváriumban.

A Julius Meinl szervezésében ezúttal is több vendéglátóhely csatlakozott a hagyományhoz, melynek keretében egy teljes napig a jó magyar forintot versre cserélhetjük, amit kedvenc költőnktől választhatunk ki, vagy akár saját ihletésű sorokkal is fizethetünk. A részt vevő éttermek és kávézók ajtómatricákkal, plakátokkal, illetve az asztalra kihelyezett cetlikkel és ceruzákkal is jelzik majd az akciót.

Összesen 80 hely csatlakozott a kezdeményezéshez

BUDAKESZI

  • Jókenyér, 2092 Fő út 134.

BUDAPEST

  • Akvárium, 1051 Erzsébet tér 12.
  • Anker klub, 1062 Anker köz 1-3.
  • Átrium Park Étterem, 1138 Váci út 45
  • Café Park, 1117 Irinyi József u. 4-20.
  • Cziniel Cukrászda és Kávéház, 1031 Nánási út 55.
  • Dunapark Kávéház, 1137 Pozsonyi út 38.
  • Első Pesti Rétesház, 1051 Október 6. utca 22.
  • Európa kávéház 1055 Szt. István krt. 7-9.
  • Gerbeaud Kávéház 1051 Vörösmarty tér 7-8.
  • Jókenyér, 1126 Istenhegyi út 23.
  • Kiosk, 1052 Piarista köz 2.
  • Knorr Budapest étterem (zárt üzemi egység - kizárólag az ott dolgozóknak), 1238 Helsinki út 105.
  • Lipóti Pékség, 1053 Egyetem tér 5.
  • MKB Pepperhouse, 1134 Kassák Lajos utca 18.
  • MKB Pepperhouse, 1056 Váci utca 38.
  • Nem adom fel Café, 1082 Baross u. 86.
  • Office Garden étterem, 1117 Alíz utca 2.
  • Platz étterem, 1051 Szt. István tér 4-5.
  • Rózsavölgyi Szalon, 1052 Szervita tér 5.
  • Science Park étterem, 1117 Irinyi József u. 4-20.
  • SE Balassa utca étterem (zárt üzemi egység - kizárólag az ott dolgozóknak), 1083 Balassa utca 8.
  • SE Nagyvárad Téri Elméleti Tömb étterem, 1089 Nagyvárad tér 3.
  • Sis Cafe, 1027. Henger u. 2. A ép.
  • Szecesszio, 1054 Honvéd u. 3.
  • T.G.I. Fridays Étterem, 1062 Oktogon tér 3.
  • T.G.I. Fridays Étterem, 1062 Váci út 1./Westend City Center
  • Urban Betyár, 1051 Október 6. utca 16-18.
  • Vian Café Bisztró Bazilika, 1051 HERCEGPRÍMÁS UTCA 15.
  • Vian Café Gozsdu Udvar, 1061 KIRÁLY UTCA. 13/C
  • Vian Café Liszt Ferenc tér, 1061 LISZT FERENC TÉR 9
  • XVIII. Kerületi Szakrendelő (zárt üzemi egység - kizárólag az ott dolgozóknak), 1183 Thököly út 3.

CELLDÖMÖLK

  • Lipóti Pékség, 9500 Szentháromság tér 6.

CSONGRÁD-BOKROS

  • Mars étterem (zárt üzemi egység - kizárólag az ott dolgozóknak), 6648 I. kerület

DUNAFÖLDVÁR

  • Marcipán Cukrászda, 7020 Béke tér 3.

EGER

  • Lipóti Pékség, 3300 Érsek u. 2.

GÖDÖLLŐ

  • Jókenyér, 2100 Petőfi Sándor tér 4-6.

GYŐR

  • Irodalmi Kávézó, 9026 Egyetem tér 1.
  • Lipóti Pékség, 9028 Jereváni út 23-25.
  • Lipóti Pékség, 9021 Arany J. u.31./a.
  • Lipóti Pékség, 9026 Rónai Jácint u. 1.
  • Lipóti Pékség, 9023 Kodály Z.u.42./a.
  • Petz Aladár Kórház, 9023 Vasvári Pál u. 2-4.

KAPOSVÁR

  • Lipóti Pékség Kaposvár 7400 Ady E.u.2.

KECSKEMÉT

  • Knorr Bremse új (zárt üzemi egység - kizárólag az ott dolgozóknak), 6000 Georg Knorr u. 8.
  • Lipóti Pékség, 6000 Korona u.2./Malom Plaza

KISKUNFÉLEGYHÁZA

  • Club Silver 6100 Daru u. 1.

KOMÁROM

  • Mylan étterem (zárt üzemi egység - kizárólag az ott dolgozóknak), 2900 Mylan utca 1.

MAKÓ

Loft Café 6900 József Attila utca 2

MISKOLC

  • Miskolci Kórház (GYEK, Csillagpont), 3526 Szentpéteri kapu 72-76.

MOHÁCS

  • Vágóhíd Mohács (zárt üzemi egység - kizárólag az ott dolgozóknak), 7700 Pick Márk u. 1.

MOSONMAGYARÓVÁR

  • Monarchia Kávéház, 9200 Jókai utca 8.

NAGYKOVÁCSI

  • Amerikai Nemzetkközi Iskola 2094 Nagykovácsi utca 12.
  • Jókenyér, 2094 Kossuth Lajos u. 71.

NYÍRBÁTOR

  • Coloplast Nyírbátor (zárt üzemi egység - kizárólag az ott dolgozóknak), 4300 Coloplast u.2.

PAKS

  • Lipóti Pékség, 7030 Dózsa György út 20.
  • Lipóti Pékség, 7030 Barátság út 3.

PÁPA

  • Lipóti Pékség, 8500 Kossuth L. u.22.

PÉCS

  • Lipóti Pékség 7632 Megyeri út 76./ Pécs Plaza
  • Lipóti Pékség 7621 Citrom u.7.

PILISSZENTIVÁN

  • Jókenyér, 2084 Erzsébet Ipari park 4.
  • RÁCALMÁS
  • Hankook étterem (A, B épület) (zárt üzemi egység - kizárólag az ott dolgozóknak), 2459 Hankook tér 1.

SZEGED

  • A'capella, 6720 Kárász utca 6.
  • Kis Virág Cukrászda, 6720 Klauzál tér 8.
  • Lipóti Pékség 6720 Széchenyi tér 16.
  • Lipóti Pékség 6720 Tisza Lajos krt.39.
  • Nagy Virág Cukrászda, 6720 Klauzál tér 1.
  • Pianino, 6722 Londoni körút 3.
  • Pick Szeged központi (zárt üzemi egység - kizárólag az ott dolgozóknak), 6725 Szabadkai út 18.

SZÉKESFEHÉRVÁR

  • DENSO (zárt üzemi egység - kizárólag az ott dolgozóknak), 8000 Holland fasor 14.
  • Grundfos GMH 3 - Szfv (zárt üzemi egység - kizárólag az ott dolgozóknak), 8000 Holland fasor 15.
  • Grundfos GMH 4 - Szfv (zárt üzemi egység - kizárólag az ott dolgozóknak), 8000 Holland fasor 15.

SZEKSZÁRD

  • Lipóti Pékség, 7100 Kiskorzó tér 3.

SZENTGOTTHÁRD

  • Opel étterem (zárt üzemi egység - kizárólag az ott dolgozóknak), 9970 Füzesi út 15.

SZOLNOK

  • Stadler Szolnok (zárt üzemi egység - kizárólag az ott dolgozóknak), 5000 Bánki Donát u. 55

SZOMBATHELY

  • Luk Savaria (1,2 épület) (zárt üzemi egység - kizárólag az ott dolgozóknak), 9700 Zanati út 31.
  • Markusovszky étterem, 9700 Markusovszky Lajos u. 3.

TATABÁNYA

  • Coloplast pdc Tatabánya (zárt üzemi egység - kizárólag az ott dolgozóknak), 2800 Kerék út 4.
  • Grundfos GMH 1 - Tatabánya (zárt üzemi egység - kizárólag az ott dolgozóknak), 2800 Búzavirág u. 14
  • Grundfos GMH 2 - Tatabánya (zárt üzemi egység - kizárólag az ott dolgozóknak), 2800 Búzavirág u. 14
  • Turul Cafe&Étterem, 2800 Fõ tér 6.

VESZPRÉM

  • Continental Veszprém (zárt üzemi egység - kizárólag az ott dolgozóknak), 8200 Házgyári út 6-8.

Fotók, leadfotó: Julius Meinl

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A Kos jegy szülötte végtelen energiával és erővel rendelkezik, ennek pedig az egyik forrása a táplálkozás. Azonban nem mindegy mit és mennyit visz be szervezetébe, hogy az megfelelően működjön.
Home&Design
Ahogy beköszönt a tavasz és közeledik a húsvét, sokan szeretnék otthonukat friss, vidám és ünnepi hangulatba öltöztetni. Ehhez adunk most kreatív, praktikus ötleteket!
Lifestyle
Rengetegféle hobbi közül választhatunk a mindennapok során, teljesen eltérő, hogy kinek mi válik be, mit élvez a legjobban. Létezik viszont egy hobbi, mely egyetlen forintba sem kerül, bármikor...