Gondoltad volna? Ilyen különleges dolgok történnek a babákkal alvás közben

Az alvás fontos szerepet játszik az életünkben. Segít feltöltődni, feldolgozni az információkat, és felkészülni a következő nap kihívásaira. Mindez különösen fontos a csecsemők számára, hiszen amikor a babák alszanak, nem pusztán feltöltődnek, a kis szervezetük ekkor fejlődik, és növekszik. Az alvás tanulási folyamatokat indikál, amivel elősegíti a gyermek memóriájának és koncentrációjának fejlődését. Ennél fogva fontos, hogy estére biztosítsuk a csöppségek számára a hosszú és nyugodt pihenést. (x)

Az egész család érdeke

„A jó alvás a harmonikus családi élet záloga. Ha kipihent a gyerek, akkor türelmesebbek a szülők is” - mondja Deliága Éva, gyermekpszichológus szakértő. „A táplálás mellett, a legsarkalatosabb pont a kisgyerek életében az alvás, hiszen a gyerekek alvásigénye olyan behuzalozott idegrendszeri sajátosság, melynek figyelmen kívül hagyásával az egész napra, sőt egész hétre kiható negatív következményekkel kell számolni. Az alvás során a kisgyermek pihen, az idegrendszer regenerálódik, a napközbeni élmények, ingerek, újonnan elsajátított tapasztalatok beépülnek.

Ha rosszul alszik a baba, az az egész család számára kimerítő lehet. A nyugodt alvás során a kisbaba nemcsak pihen, de rengeteget fejlődik is. "Megfelelő alvás nélkül a kisgyermekek sem tudnak "teljesíteni". Ők sem képesek igazán jól jelen lenni abban, ami a dolguk lenne: a spontán tanulásban, a helyzetekhez való rugalmas alkalmazkodásban, de még a játékban sem. A nem eléggé kipihent kisgyerek nyűgős, akaratos, és a szülő dolgát is megnehezíti, mert nem könnyen kizökkenthető egy-egy rossz hangulatából.”

Ugyanakkor vannak olyan tényezők - például a megfelelő pelenka kiválasztása - amellyel segíthet a szülő gyermekének a pihentető alvásban. A Pampers ezért fejlesztette ki az extra-alvóréteget, ami azonnal felszívja a nedvességet a pelenkán belül. Nem számít, mennyit forgolódik, vagy milyen pózban alszik a baba: a Pampers garantálja a kicsiknek a nyugodt és száraz estét.

Akkor is aktívak, amikor alszanak

A kisbabák nagyjából kétszer annyit forgolódnak alvás közben, mint a felnőttek. Hánykolódnak, izegnek-mozognak, és közben állandóan változtatják az alvópózukat. A sok mozgás könnyedén megzavarhatja a baba álmát - főleg, ha egy teli, nedves, kényelmetlen pelenka gátolja őket a forgolódásban.

„Nem köztudott tény, de az éjszakai szobatisztaság sokszor jóval később alakul ki, mint a nappali. Ennek oka az idegrendszer éretlensége, mely nem éber állapotban még nem képes kontrollálni a záróizmok működését. Ez a természetes gyermeki sajátosság azonban nem szabad, hogy elvegye a pihentető alvás élményét! Ebben segíthet egy kiváló nedvszívó képességű, jó minőségű, megbízható pelenka, mely szárazon tartja mind a gyermek bőrét, mind az ágyat! A jó pelenka nem ad nedves érzetet a gyermeknek, nem kényelmetlen, nem folyik ki belőle a folyadék, így a gyermek nem fázik meg, nem ébred meg arra, hogy nedves lett az ruhája és nem kell éjszaka az ágynemű húzással pepecselni”- teszi hozzá Deliága Éva, gyermekpszichológus.

Kizárólag a Pampers® Active Baby pelenkái rendelkeznek olyan egyedi extra-alvóréteggel, ami a gyors felszívódásnak köszönhetően képes egész éjjel szárazon tartani a babát, bármilyen pozíciót is válasszon az alvásra. A képlet tehát egyszerű:

1 Pampers® Active Baby pelenka = 1 száraz éjszaka

Az extra-alvóréteg mellett a Pampers® Active Baby belseje három vízelvezető csatornát is tartalmaz, ami segít eloszlatni a nedvességet a pelenkán belül, és a beépített mikrogyöngyöknek köszönhetően távol tartja a nedvességet a baba bőrétől, így akár 12 órán keresztül is képes biztosítani a szárazságot. A pelenka rugalmasságának köszönhetően minden a helyén marad, így semmi sem zavarhatja meg a babát a pihentető, nyugodt alvásban. Ráadásul most a Pampers megbízható alvópelenkái új csomagolásban érkeznek!

Amit a Pampers® Active Baby-ről tudnod kell

A Pampers® Active Baby pelenkák akár 12 órás szárazságot is képesek biztosítani az alábbi összetevőknek köszönhetően:

  • EXTRA-ALVÓRÉTEG: segít gyorsan felszívni a nedvességet és szárazon tartani a babát egész éjjel
  • FELSZÍVÓDÁST BIZTOSÍTÓ MIKRO GYÖNGYÖK: a belső rétegben található gyöngyök segítenek felszívni és elvezetni a nedvességet akár 12 órán keresztül
  • HÁROM VÍZELVEZETŐ CSATORNA: segít szétoszlatni a nedvességet a pelenkában és szárazon tartani a baba bőrét
  • RUGALMASSÁG: a nyúlékonyságával egész éjjel tartó védelmet biztosít
  • FINOM, GYAPJÚSZERŰ* ANYAG: a pelenka finomtapintású legfelső rétége (amely a legközelebb van a baba bőréhez)

*A termék nem tartalmaz gyapjút

Oldalak

Szólj hozzá Te is!