Lifestyle

Kegyetlen tréfát űzött a vőlegény családja a menyasszonnyal, elzavarták őket az esküvőről

Tönkretették az ifjú pár nagy napját

A kegyetlen tréfa, amit a család nőtagjai kieszeltek, nem más volt, mint hogy egytől egyig fehér ruhában jelentek meg az esküvőn, ami köztudottan óriási illetlenségnek számít. Mivel a vőlegény előre tudott a tervükről, és kifejezetten megkérte őket, hogy ne viseljenek fehéret az eseményen, ezért bekövetkezett, amit előrevetített arra az esetre, ha ez mégis megtörténik.

Mindannyian fehér ruhában jelentek meg, így megmondtam nekik, hogy távozniuk kell. Próbáltak kifogásokat keresni és bevonni a férfiakat a vitába. Az idősebbek, köztük az anyám és nénikéim szintén fehérben voltak, de nem voltak hajlandóak távozni, így kénytelen voltam megfenyegetni őket, amin anyám nagyon felhúzta magát, de én így sem engedtem be” – fogalmazott a férj. „Neki is mennie kellett, a férfiak pedig meglepődve végignézték az egészet. Apa az én oldalamon volt és végig támogatott. Szörnyen éreztem magam, mert jelenetet rendeztek, ezzel pedig megakasztották az esküvőmet.

Bár a feleséget megbántották, a női családtagok haragja még nagyobb volt. A közösségi oldalakon szidták a vőlegényt, és a menyasszonyt okolták a történtekért. Mindkét fél a másikat hibáztatta az eset eldurvulásáért (a nők azt állították, hogy átöltöztek volna, miután kiderítik az ara reakcióját, de erre végül nem került sor).

Az internetes fórumon a felhasználók nagy része egyetértett a férfi döntésével a szituáció kezelését illetően, és úgy tartották, jól tette, hogy kiállt a jövendőbelije mellett. Ti mit gondoltok?

Az ifjú ara legmerészebb álmaiban sem hitte volna, hogy épp hőn szeretett lánytestvére okoz majd botrányt az esküvőjén.

Fotó és leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Richard Pryor Hollywood legnépszerűbb komikus színészeinek egyike volt, akiről soha senki nem gondolta, hogy gyermekkora óta csatát vívott saját démonaival.
Sztárok
Bár a brit királyi család tagjai nagyon szigorú szabályok szerint élik mindennapjaikat, olykor igazán aranyos részletekbe nyerhetünk bepillantást életükből.
Fashion&Beauty
Izgalmas tavaszi beauty újdonságok, amelyek különlegessé varázsolják a megjelenésedet.