Lifestyle

Kegyetlen tréfát űzött a vőlegény családja a menyasszonnyal, elzavarták őket az esküvőről

Az ígéret szép szó…

Amikor először bemutattam a barátnőmet, világossá tettem, hogy nem akarom, hogy akár csak egy szóval is bántsák őt” – folytatja a történetét a férfi. „A hátam mögött kezdték szidni a megjelenését és a munkáját, és mindezt a Facebookon tették. Arra kértem őket, hogy egyesével kérjenek bocsánatot a menyasszonyomtól, miután kijátszották azt a kártyát, hogy csak próbára akarják tenni őt, hogy beleillik-e a családunkba. Eleinte nem akartak elnézést kérni, de amikor azt mondtam, hogy így egyiküket – köztük a saját édesanyámat – sem hívjuk meg az esküvőre, mindenki rögtön teljesítette a kérést és még ajándékokat is hoztak a páromnak” – írta a férfi.

Sajnos a dolog azonban nem maradt annyiban, még a nagy nap előtt kiderült, hogy a család nőtagjai egy végső teszttel készülnek az esküvőre, hogy megnézzék, hogyan reagál a próbatételre az újdonsült feleség. A vőlegény kifejezetten megtiltotta nekik, hogy véghez vigyék a tervet, és kijelentette: amennyiben akármelyikük is mégis megpróbálkozik vele, mindannyiuknak távozniuk kell az esküvőről. A hölgyek erősködtek, hogy a híresztelésekből semmi nem igaz, és hogy soha nem tennének ilyet.

Aztán megtették.

Lapozz!

Fotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Fashion&Beauty
Jennifer Lopez egy igazi divatikon, és a tökéletesen összeválogatott szettjeiben mindig ragyog.
Egészség
Bár mindannyian tudjuk, hogy a gyümölcsök nagyon egészségesek, valójában több tévhit kering a fogyasztásukkal kapcsolatban, mint gondolnád.
Lifestyle
Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a rántott camembert az az étel, amit kivétel nélkül mindenki szívesen fogyaszt – elkészíteni azonban már jóval kevesebben szeretik, hiszen igencsak macerás folyamat...