Ennyit kellene aludnod az életkorod szerint - Mutatjuk!

Az, hogy mennyi alvásra van szükségünk, nemcsak az életkorunktól, hanem életkörülményeinktől is nagyban függ. De sokan így is abba a hibába esünk, hogy túl sokat, vagy túl keveset szundítunk. Vajon neked mennyit kellene aludnod, hogy megőrizd az egészségedet?

Ennyi a szükséges alvásmennyiség életkor szerint

Kell az alvás. A jó, minőségi, pihentető alvás, mert olyankor regenerálódunk, feltöltődünk, kikapcsolódunk és feldolgozzuk a napi eseményeket. Muszáj kicsit takarékra tenni az agyunkat. Mint ahogy azt a bevezetőben is említettük, több mindentől függ, hogy pontosan mennyi alvásra van szükségünk. Valaki csak 4 órát alszik, de utána mégis pörög, míg más 9 órányi alvás után is úgy ébred, mint akit fejbe vertek. Mindezért nem árt, ha tudjuk, hogy nagyjából személy szerint, mennyi lenne az ideális, hiszen tartósan a túl sok és túl kevés alvás is egészségtelen. Mivel mindenki eltérő egyén, sajátos életritmussal nem lehet egy mindenki számára tökéletesen elfogadható eredményeket felmutatni, csak olyat, ami nagy általánosságban lehet érvényes. Egy amerikai kutatócsoport a Nemzeti Alvás Központ (National Sleep Foundation) 18 elismert alvásspecialista szakorvos segítségével több mint 300 személyt vizsgált, hogy felmérje az emberek alvásigényeit és szokásait.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fiatal nő alszik

Lapozz, a cikk folytatódik a következő oldalon!

Fotó: 123rf.com

Oldalak

Lifestyle
A joghurt évek óta ott van az egészséges ételek toplistáján: reggelire, tízóraira, edzés után vagy akár esti nassolnivalóként is sokan rendszeresen kanalazzák. Éppen ezért meglepő lehet, hogy egy...
Sztárok
Charles Spencer új, Dianáról szóló könyve alaposan felkavarta az állóvizet a királyi családban, és a hírek szerint Vilmos herceg türelme is elfogyott nagybátyjával szemben.
Sztárok
Barbara Payton előtt egykor egész Hollywood térdre borult, ám a gyönyörű színésznő mesébe illő felemelkedését olyan gyors és tragikus zuhanás követte, amelyhez foghatót még az álomgyár történetében...
Sztárok
Danielle Campbell még tinédzserként lopta be magát a Disney nézőinek szívébe, azóta azonban több mint másfél évtized telt el, és a bájos gyereksztárból mára gyönyörű felnőtt nő lett.
Fashion&Beauty
Van az a ruhadarab, amit néhány éve még régimódinak gondoltunk, most pedig hirtelen minden divatos nő szekrényében ott szeretnénk látni. Egy régi, különleges záródással készült kabátfazon most új...
Lifestyle
Ha te is rendszeresen figyeled az okosórádon vagy a telefonodon, összejött-e az a bizonyos napi cél, van egy jó hírünk: lehet, hogy eddig túl szigorú voltál magaddal. A kutatások szerint ugyanis már...