Lifestyle

Érkezik az Oscar-díjas magyar rendező új filmje, a Nemzet Színészével a főszerepben - Előzetes

Deák Kristóf Mindenki című rövidfilmje néhány évvel ezelőtt Oscar-díjat nyert, a fiatal rendező pedig most elkészítette első nagyjátékfilmjét. Az izgalmas történet és a parádés szereposztás újabb nagyszerű mozit ígér.

Nem szállt a fejébe a dicsőség az Oscar-siker után

Deák Kristóf 2017 elején került először a figyelem középpontjába, amikor Mindenki című rövidfilmjét Oscar-díjjal jutalmazta az Amerikai Filmakadémia. A rendszerváltás zűrzavaros időszakába kalauzoló, egy általános iskolai énekkórus kulisszái mögött játszódó kisfilm korhű miliője, ihletett és erős színészi teljesítményei és többrétegű, allegorikus története révén vált sokak kedvencévé. Szerencsére Deákkal nem szaladt el a ló az Oscar-sikert követően, és tudatosan, de apránként építette tovább rendezői renoméját. A 2010-es évek végén több kisfilmet is készített még, majd a Foglyok című televíziós produkció következett, most pedig első mozifilmjével jelentkezik.

Ilyen előzmények után mindenki lélegzetvisszafojtva várja Az unoka című alkotást, mely egy Magyarországon különösképpen ismert témáról, az úgynevezett unokázós csalásról szól. Az átverésnek ez a formája az adott nagyszülő jóhiszeműségére épít. A csaló felhívja a nagymamát vagy nagypapát, és azt hazudja, hogy unokáját súlyos baj érte, a nagyszülőnek pedig rögtön át kell utalnia egy nagyobb összeget egy idegen számlára, különben veszélybe kerülhet az unoka élete.

Izgalmas és tanulságos lesz végre a vásznon viszontlátni ezt a témát, ráadásul maga az alapkoncepció, a történet és a színészek is szavatolnak azért, hogy minőségi mozit kapjunk a pénzünkért.

Íme az adrenalinemelő, ám túlságosan is gyorsra vágott előzetes:

Lapozz, jönnek a további részletek!

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Ahogyan a Mirror is írja, Harry és Károly hamarosan újra láthatják egymást, ha minden a herceg tervei szerint alakul majd.
Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.