Lifestyle

A civil szervezetek szerint folyamatosan romlik az állatvédelem helyzete Magyarországon

Romlott az állatvédelem helyzete az utóbbi években Magyarországon állatvédő civil szervezetek szerint, amelyek jelezték, hogy a korábbiaknál jóval kevesebb állatot fogadnak örökbe a menhelyekről, és a menhelyek egyre romló gazdasági környezetben működnek.

Csökken az örökbefogadási kedv is

A 42 civil szervezetet tömörítő Magyar Állatvédő és Természetbarát Szövetség (MÁTSZ) azt közölte, hogy az általuk üzemeltetett 36 menhelyen egy időben több mint 5 ezer kutya és 1500 macska ellátásáról gondoskodnak. Megjegyezték, hogy míg korábban az örökbefogadás aránya évente általában 30-50 százalékos volt, ez az elmúlt néhány évben jelentősen csökkent. A MÁTSZ tagjai a gazdálkodásukat elsősorban az állampolgárok 1 százalékos szja-felajánlásából és tárgyi adományokból biztosítják, az állami segítség azonban kis mértékű. Emlékeztettek rá, hogy tavaly nyáron a civil állatvédő szervezetek támogatására 500 millió forint keretösszegű pályázat állt rendelkezésre működési költségre, ivartalanításra, állategészségügyi szolgáltatásra és férőhelybővítésre. Ebből a szövetség 15 tagszervezete együttesen körülbelül 40 millió forintot kapott.

A tavaly megugró energia-, ellátási és állatorvosi költségek miatt 2023 májusára tartalékaik elfogytak, és fennmaradásukat, a menhelyek működését csak az állampolgároktól napról-napra érkező támogatásoknak köszönhetik - jelezte a MÁTSZ. A szövetség szerint az állatvédelem állapota az utóbbi években jelentősen romlott az országban. Ezen csak az állampolgárok tudatosságának növelésével, hiteles szakemberek képzésével lehet segíteni, valamint, ha az állatvédelmet már az általános iskolai oktatásba is beemelik.
Kattints a további képekért!

Forrás: MTI Fotó: 123rf

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Lifestyle
Fashion&Beauty
Egy-egy prémium minőségű ruhával feldobhatod a gardróbodat anélkül, hogy méregdrága, luxus tervezői márkákat kellene vásárolnod.
Lifestyle
Érdekes személy tűnhet fel a láthatáron, aki megmozgatja a Szűz fantáziáját. Napi horoszkóp.
Sztárok
Emlékszel a Grace klinikából Alex Karevre? A karaktert a valóságban Justin Chambers keltette életre, aki jelenleg már az ötvenes éveiben jár. Kíváncsi vagy, hogyan néz ki napjainkban a színész?
Sztárok
Angelina Jolie ha akarná, sem tudná letagadni, hogy James a bátyja – a testvérpár megszólalásig hasonlít egymásra, dacára annak, hogy két év korkülönbség van köztük.
Home&Design
Egy zsúfolt hűtőszekrény könnyen rendetlenné válhat, ha nem figyelünk rá eléggé. Bár a tisztítása nem mindig a legszórakoztatóbb feladat, fontos, hogy időnként alaposan kitakarítsuk. A megfelelő...
Lifestyle
Futás előtt fontos, hogy olyan ételeket fogyassz, amelyek energiát adnak, de nem terhelik meg a gyomrodat.