Megérkezett a fordulat, mutatjuk, melyik országrészbe csapnak le zivatarok ma délután

Bár a napsütésé lesz a főszerep, egy markáns légköri változás miatt hamarosan megerősödő szélre és váratlan zivatarokra is készülnünk kell. A meteorológusok kiadták a figyelmeztetést, komoly kísérőjelenségek jönnek a határoknál.
24 és 31 fok
A mai napon alapvetően kellemes, nyárias, napsütéses időre van kilátás, de a gomolyfelhők megjelenése már előrevetíti, hogy nem lesz teljesen zavartalan a pénteki időjárás. Az ország döntő többségén szárazon telik majd a nap, ám az északkeleti területeken élőknek már napközben érdemes lesz az eget kémlelniük, ott ugyanis lokálisan kialakulhat egy-egy zápor vagy akár dörörgéssel kísért zivatar is. A hőmérsékletre egyébként nem lehet panaszunk, igazi strandidő vár ránk: a legmagasabb nappali csúcsértékek 24 és 31 fok között alakulnak, a legmelegebbet a déli és délkeleti tájakon mérhetjük majd. Nem árt azonban felkészülni arra, hogy az északi, északnyugati szél egy hatalmas területen megélénkül, helyenként pedig kifejezetten erős, viharos lökések is kísérhetik, ami kissé rontja majd a hőérzetet. A hétvégi programokat tervezőknek jó hír, hogy a fülledtség estére megszűnik, a késő esti órákra a levegő 13 és 23 fok közé hűl le, így kellemesen friss lesz az éjszaka.























