A félelemkeltés művészete: ezt kaptuk, ezt is adjuk tovább
Amit adunk, azt kapunk
Nem látja, nem érzi, hisz annak idején, az ő lelke is meg lett nyomorítva. Szíve régen be lett zárva - mikor neki kellett félni, neki kellett önmagát megszüntetni. Mikor szülei mindezt nem vették észre, nem látták meg, hogy ő Ember.
Fel lehet –e ismerni magunkban ezeket a félelmeket keltő kondíciókat? Ha azt látjuk, hogy sikereinket tapsvihar veszi körbe, s érezzük is, hogy vagyunk „Valakik”. Különbek, mint a többiek - hisz lám-lám, mennyivel többet tudunk letenni az asztalra, míg mások még csak ott tartanak, ahol tartanak – érdemes elgondolkodni!
Ha vannak környezetünkben kiszolgáltatottak – gyerekek, beosztottak, tanulók, betegek, de akár állatok, növények - s nem látjuk meg magunkat bennük. Nem tudjuk, hogy mi is - gyerekek, beosztottak, tanulók, betegek - kiszolgáltatottak vagyunk egy nagyobb egységben – alkalmazzuk is a félelemkeltés eszközét, elhitetve magunkkal, hogy nem kicsik, de nagyok vagyunk.
Van-e következménye, ha élünk a félelemkeltés eszközével? Amit adunk, azt kapunk. Ez Egyetemes Törvény, a Világ Rendje.
Majd leszünk öregségünkben kiszolgáltatottak – épp azt kapjuk vissza gyerekeinktől, amit annak idején adtunk nekik. Ha nem adtuk figyelmünket, szeretetünket, talán még szívüket is bezártuk félelemkeltésünkkel – miért gondoljuk, hogy épp akkor fog megnyílni, mikor nekünk szükségünk van rá?
Ne csodálkozzunk, ha kiabálunk, félelmet keltünk beosztottainkkal, s mindezt visszakapva a fölöttünk levő hatalom kiabál, kényszerít térdre bennünket? Megmutatkozhat ez a céljainkat érintő akadályokban, melyek előtt érthetetlen állunk, hisz a tüdőnket is kikiabáltuk! Érkezhet az igazságszolgáltatás betegség formájában is - annyi fájdalmat hozva, melyet adtunk, s amely elcsendesedésre, gondolkozásra, változásra kényszerít.
Ha máskor nem, a legvégén meg kell magunkat adni. Csupaszon jöttünk, csupaszon megyünk. Egyszer csak felismerjük, hogy Te – Én vagyok, ha téged bántalak, magamat bántom.
Ha beleragadunk a megszokottba, ne csodálkozzunk, hogy nem vagyunk boldogok
Ha boldogok akarunk lenni, nyitnunk kell, el kell engednünk a megszokottat. Persze ez nem olyan könnyű és sokan nem is képesek rá. Hogyan lehetünk hát szabadok - és elégedettek? Mutatjuk!
Fotó: The Odyssey Online; Leadfotó: Instituut De Pauw
Oldalak
