Ha beleragadunk a megszokottba, ne csodálkozzunk, hogy nem vagyunk boldogok

Ha boldogok akarunk lenni, nyitnunk kell, el kell engednünk a megszokottat - mondja szakértőnk, Kováts Krisztina. Persze ez nem olyan könnyű és sokan nem is képesek rá. Hogyan lehetünk hát szabadok - és elégedettek?

Hol akad el boldogságunk - a beleragadtságban?

Gyerekfejjel le kell válnunk édesanyánkról – kapaszkodunk belé, ragaszkodunk. Ki kell lépni az Életbe, új munkahelyre kell menni – egyből ragaszkodunk az iskolapadhoz, a régi munkatársakhoz. Elérkezik a nyugdíjas időszak, amit alig várunk – mondjuk, hogy „de jó, hogy nem kell dolgozni”, mégis – sehogy sem akarjuk átadni tudásunkat, ragaszkodunk ahhoz, amit mi teremtettünk, amiről úgy érezzük, a mienk.

Miért ragaszkodunk a megszokotthoz, miért nehéz azt, ami van, elengedni? Az Életben nincs megállás, mert az Élet maga a mozgás. Egyik pillanat sem olyan, mint a másik – lépnünk kell. Ha szüleink nagy hite, szeretete biztatásként van jelen gyerekkorunkban, akkor bátran lépünk előre. Be akarjuk és be is tudjuk bizonyítani (gyerekként még nekik), hogy erősek és bátrak vagyunk. Kapjuk is a dicséretet, ölelést, elismerést, szeretgetést - fürdünk szüleink csillogó szemében.

Felnőtt fejjel mindez már természetessé válik - megszoktuk, megtanultuk, már magunk hitével haladunk. Visszajelzést a körülöttünk levők elismerése, köszönete, békéje, boldog mosolya, a Rend adja. Nem félünk a változástól, a kihívásoktól, tudjuk, hogy ha tévedünk sem lesz semmi baj, hisz édesanyánk sem bántott - szeretettel terelt az új megoldások felé.

Könnyen beszaladunk az óvodába, az iskolába, hisz biztonságban érezzük magunkat. Várjuk a lehetőséget, hogy végre dolgozzunk, megmutassuk tudásunkat, rátermettségünket a munkánkban, s ha eljön a nyugdíjas időszak, át tudjuk adni a fiataloknak tapasztalatainkat, hisz vár bennünket egy újabb kihívás – amitől nem félünk.

Mi az oka mégis a megtorpanásainknak, ragaszkodásainknak - hol akad el boldogságunk? Rohanó, káprázattal teli világunkban minden arra biztat, hogy van még csillogóbb, fényesebb, hatalmasabb és nagyobb, mint a mienk – melyek nélkül élni nem lehet, érezzük magunkat szegénynek! S bekapjuk a csalit. Dolgozunk, hajtunk, talán még lelkünket is eladjuk. Belemegyünk olyan csínyekbe, melyek már nem csínyek. Érezzük lelkünk mélyén, hogy nem kéne, hisz másoknak nehézségeket, fájdalmat okozunk vele, melyeket magunknak sem szeretnénk, nem lenne jó a másik oldalon állni – de úgy vágyunk valamire. Mire is?

Lapozz, a cikk folytatódik a következő oldalon!

Fotó: LinkedIn