Kováts Krisztina - Asztrológus

Bemutatkozás

Az Élet és a négy gyermekem segített megtalálni az utam, a helyem. Gépészmérnökként kezdtem. Akkor még nem tudtam, mi a Tudatosság – hagytam, hogy sodorjon az Élet, sodorjanak az események, az elvárások. Kaptam a leckéket, a feladatokat, amiket, úgy-ahogy tudtam csak megoldani.

Vágytam a tudásra, a kérdés megválaszolására, mindig többet és többet szerettem volna tudni: mit keresünk itt a Földön? Az egyetemes törvények megértését: mi miért van, hogyan működik? Miért fáj a lélek? Hol van határa a szárnyalásnak?

Amire vágyunk – az teljesül. Így kerültem kapcsolatba olyan tanítókkal, akik egyengették utamat. A szellemvilággal, akik mindig is "súgtak", csak gyengébb volt a hallásom. Már kezdem látni azt a Rendet, amire mindig is vágytam. Már nem a ködben tapogatózom, vakon és süketen. Felelősséget vállalok gondolataimért, szavaimért, tetteimért. Életemmel, szavaimmal, tetteimmel - igyekszem másoknak is megmutatni, merre van a fény.

Amit a cikkeimmel adni szeretnék

Nem mindig könnyű indulni - de "az is a mi döntésünk, ha egy kicsit még megpihenünk, - s összeszedve az erőnket, egyszer csak megtesszük az első lépést". Már tudom, hogy ez a dolgom, ez a feladatom. Tanfolyamokon, egyéni tanácsadásokon keresztül próbálom mások életét is széppé tenni. Tudatossá, felelősségteljessé, emberivé.

Itt tudsz tanácsot kérni

KOVÁTS KRISZTINA

Ha kérdésed van, látogass el a weboldalamra!

Weboldal: asztrocsillag.hu

Eddig megjelent cikkek

Hétvégi szerelmi horoszkóp: Meghitt pillanatok hétvégéje
Lifestyle
Kíváncsi vagy, mit ígérnek a csillagok a szívügyek terén a hétvégére? Olvasd el a hétvégi szerelmi horoszkópot:...
Napi horoszkóp: A Bikára ráfér egy utazás - 2019.11.30.
Lifestyle
 A Kos legyen egy kicsit egyedül! Napi horoszkóp! III.21. - IV.20....
Napi horoszkóp: A Skorpiót megtalálja a siker - 2019.11.29.
Lifestyle
 A Nyilas váratlanul sok pénzhez juthat! Napi horoszkóp! III.21. - IV.20...
Napi horoszkóp: Érzelmekben gazdag nap elé nézünk - 2019.11.28.
Lifestyle
A Vízöntő most a hódolóival fog megküzdeni! Napi horoszkóp! III.21. - IV.20...
Napi horoszkóp: A Kosra ráférne egy kis kikapcsolódás - 2019.11.27.
Lifestyle
 A Halak most különösen sikeres lehet a munkában! Napi horoszkóp! III.21. - IV....
Napi horoszkóp: Az Újhold tisztító ereje segít ma - 2019.11.26.
Lifestyle
A mai Újhold segíthet céljaink elérésében. Kérjük ezért a segítségét! Napi horoszkóp...
Heti horoszkóp:  Ezen a héten előtérbe kerül a család - 2019.11.25. - 12.01.
Lifestyle
Olvasd el te is a heti horoszkópod: előrejelzésünk november 25-től december 1-ig tart...
Napi horoszkóp: Az Oroszlánok dekorálják ki otthonukat - 2019.11.25.
Lifestyle
 Az Ikrekre most rámosolyog a szerencse. Napi horoszkóp! III.21. - IV.20...
Napi horoszkóp: A Kos kiránduljon egy nagyot - 2019.11.24.
Lifestyle
A Skorpióra ráfér egy kis lelki megnyugvás. Napi horoszkóp! III.21. - IV.20...
Napi horoszkóp: A Mérleg iktasson be egy kis reggeli sportot - 2019.11.23.
Lifestyle
A Szűz kerülje a pénzköltést! Napi horoszkóp! III.21. - IV.20. Kos...
Hétvégi szerelmi horoszkóp: Érdemes most egy kicsit lazítani és elutazni
Lifestyle
Kíváncsi vagy, mit ígérnek a csillagok a szívügyek terén a hétvégére? Olvasd el a hétvégi szerelmi horoszkópot:...
Napi horoszkóp: A Nyilas most ne bízzon főnökében - 2019.11.22.
Lifestyle
 A Skorpiónak most tilos felkeresnie a boltokat. Napi horoszkóp! III.21. - IV.20...
Napi horoszkóp: A Vízöntőnek egy kicsit egyedül kell lennie - 2019.11.21.
Lifestyle
 Ikrek, most az egyszer vidd haza a munkát! Napi horoszkóp! III.21. - IV.20...
Napi horoszkóp: A Bika merje kimondani, amit gondol - 2019.11.20.
Lifestyle
 A Halak képezze magát és tanuljon! Napi horoszkóp! III.21. - IV.20...
Napi horoszkóp: A Szűz titkos beszélgetés részese lesz - 2019.11.19.
Lifestyle
 Az Ikrek most egy érzelmi hullámvasútra szállt fel. Napi horoszkóp! III.21. -...
Heti horoszkóp: A Tízmilliószoros napot használjuk jóra  - 2019.11.18 - 11.24.
Lifestyle
Olvasd el te is a heti horoszkópod: előrejelzésünk november 18-tól 24-ig tart....
Napi horoszkóp: A Halak készüljön fel a váratlanra  - 2019.11.18.
Lifestyle
 A Tízmilliószoros nap miatt most, mindenkinek a gondolataira kell figyelnie. Napi horoszkóp...
Napi horoszkóp: Az Oroszlánnak ma össze kell szednie magát - 2019.11.17.
Lifestyle
A Szűznek érdemes párjával beszélgetni, hiszen csodálatos élményben lehet része. Napi horoszkóp...
Napi horoszkóp: A Skorpió figyeljen most az álmaira - 2019.11.16.
Lifestyle
Kedves Mérleg, a hétvégén engedd meg magadnak végre a pihenést. Megérdemled! Napi horoszkóp...
Napi horoszkóp: A Kos most elérheti céljait - 2019.11.15.
Lifestyle
 A Nyilasnak szüksége lenne egy mély beszélgetésre a barátaival. Napi horoszkóp...
Hétvégi szerelmi horoszkóp: Érzelmi fronton igen zűrös hétvége áll előttünk
Lifestyle
Kíváncsi vagy, mit ígérnek a csillagok a szívügyek terén a hétvégére? Olvasd el a hétvégi szerelmi horoszkópot:...
Napi horoszkóp:  A Bak jegyzetelje le gondolatait - 2019.11.14.
Lifestyle
 A Bikának vigyáznia kell, hogy meg ne vezessék. Napi horoszkóp! III.21. - IV.20...
Napi horoszkóp: A Rák maradjon higgadt minden helyzetben - 2019.11.13.
Lifestyle
 A Vízöntőnek itt az ideje, hogy meglátogassa a szüleit. Napi horoszkóp! III.21...
Heti horoszkóp: Ötletekben gazdag hét elé nézhetünk  - 2019.11.11 - 11.17.
Lifestyle
Olvasd el te is a heti horoszkópod: előrejelzésünk november 11-től 17-ig tart....
Napi horoszkóp: A Vízöntő szépítse, dekorálja otthonát - 2019.11.12.
Lifestyle
A Nyilasnak most már muszáj lesz felelősséget vállalnia önmagáért. Napi horoszkóp...