Lifestyle

Lehetséges fogyni alvás közben egy új kutatás szerint: ennyi kilótól szabadulhatsz meg így

Csak az alvási szokásokon kellett változtatni

A kutatás során nem próbálták korlátozni az emberek étrendjét. A résztvevők a saját ágyukban aludtak, alvásukat hordozható eszközökkel követték nyomon, és egyébként normális életmódot folytattak sem diétát, sem testmozgást nem írtak nekik elő.

„A legtöbb ezzel a témával foglalkozó laboratóriumi vizsgálat rövid életű, mert néhány napig tart, és a táplálékfelvételt aszerint mérik, hogy a résztvevők mennyit fogyasztanak a felkínált étrendből” – magyarázta Tasali. Mint hozzátette: vizsgálatukban csak az alvást manipulálták, viszont a résztvevők azt ettek, amit csak akartak, nem követték nyomon az étrendjüket.

Ehelyett egy klinikailag bevált módszerrel ellenőrizték az emberek energiaraktárait. A vizeletből végzett vizsgálathoz a résztvevők olyan vizet ittak, amelyben a hidrogén- és az oxigénatomokat olyan stabil izotópokkal helyettesítik, amelyek könnyen nyomon követhetők.

Tsali szerint többek között az is segített a jobb alvásban, ha a részvevők korlátozták a mobiltelefonok és ehhez hasonló eszközök használatát lefekvés előtt.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A kutató megjegyezte: egyetlen alvással kapcsolatos tanácsadás után a résztvevők képesek voltak annyira megváltoztatni lefekvési szokásaikat, hogy az elegendő volt az alvás hosszának növelésére.

(MTI)

Felmérés készült a magyarok alkoholfogyasztásáról, amiből kiderül: jelentős a növekedés az egy évvel ezelőtti időszakhoz képest. A tavalyi évben ezek voltak a legkelendőbb alkohol tartalmú italok Magyarországon.

Fotó és leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Lehet, hogy eddig csak a tekintetükből próbáltad kiolvasni, mire gondolnak — de a tudomány szerint a szemöldök még többet árul el.
Lifestyle
Olyan felismerés éri a Skorpiót, ami felszabadító hatással lesz rá. Napi horoszkóp.
Sztárok
Katalin hercegné mindig is ismert volt kifinomult humoráról, de a karácsonyi ajándékozás során sikerült jócskán meglepnie férje testvérét, Harry herceget.
Lifestyle
Mindannyian szeretnénk, hogy értékeljenek, szeressenek, és valódi, kölcsönös kapcsolatok vegyenek körül bennünket — ám nem mindenki közeledik tiszta szándékkal.
Lifestyle
Az élelmiszerüzletek többsége december 24-én, illetve december 31-én is nyitva tart majd. Azonnal mutatjuk a pontos részleteket.
Fashion&Beauty
A ragyogó, egészséges bőr nemcsak önbizalmat ad, hanem árulkodik arról is, hogyan bánunk saját testünkkel.