Lifestyle

Lehetséges fogyni alvás közben egy új kutatás szerint: ennyi kilótól szabadulhatsz meg így

Lusta vagy, de fogyni szeretnél? Egy új kutatás szerint lehetséges. Kiderült, mennyi kilótól szabadulhatsz meg mindössze azzal, hogy alszol.

Több alvás, nagyobb fogyás

Egy új kutatás szerint a több alvás segít abban, hogy az ember csökkentse a napi kalóriabevitelét és fogyjon. Szakértők szerint naponta plusz egy órányi éjszakai alvással mintegy 270 kalória bevitelét spórolhatja meg az ember. Három év alatt ez már 11,8 kilogrammnyi súlycsökkenést jelenthet csupán azzal, hogy az ember többet alszik – mutattak rá a kutatók.

A Chicagói Egyetem tudósai azt vizsgálták, hogy az alvás milyen kapcsolatban áll az elhízással, ezért 80 felnőtt részvételével végeztek klinikai kísérletet. A Jama Internal Medicine című folyóiratban megjelent tanulmány szerint a fiatal, túlsúlyos felnőttek, akik 6,5 óránál kevesebbet aludtak éjszakánként, naponta 1,2 órával többet tudtak aludni, miután tanácsadáson vettek részt az alvási szokásaik javítása érdekében. Az eredmények azt mutatták, hogy a több alvás átlagosan napi 270 kalóriával, egyeseknél pedig akár 500 kalóriával is csökkentette a kalóriabevitelt.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Esra Tasali, a Chicagói Egyetem alvásközpontjának kutatója kiemelte, hogy a kutatás során nem a súlycsökkenés vizsgálata volt a cél. „De már két hét alatt is számszerűsített bizonyítékaink lettek a kalóriabevitel csökkenésére és a negatív energiamérlegre, vagyis arra, hogy a bevitt kalóriamennyiség kevesebb volt, mint az elégetett kalória” – hangsúlyozta.

„Ha az egészséges alvási szokásokat hosszabb időn keresztül fenntartjuk, ez idővel klinikailag jelentős súlycsökkenéshez vezethet. Sokan keményen dolgoznak azon, hogy megtalálják a kalóriabevitel csökkentésének módját a fogyás érdekében – nos, pusztán azzal, hogy valaki többet alszik, képes lehet arra, hogy fogyjon” – magyarázta a tudós.

Cikkünk folytatódik, lapozz!

Fotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Egészség
XIV. Leó pápánál tüdőrákot diagnosztizáltak, azonban a műtétje sikeres volt. Érdekes ez úgy, hogy Leó pápa amúgy egészséges életet él.
Sztárok
A sztár világossá tette: akkor sem kér a mesterséges intelligenciából, ha ez azt eredményezi, hogy szakítania kell a hollywoodi gigavállalatokkal.
Sztárok
Vilmos herceg már a Katalinnal kötött házassága előtt meghozott egy meglepő döntést, amellyel nemcsak komoly kockázatot vállalt, hanem azt is megmutatta, mennyire bízik választottjában.
Lifestyle
Ma már széles körben ismert és kutatott jelenség, hogy a közösségi média használata rendkívül rossz hatással van a tinédzserek testképére. Egy vizsgálat azonban rávilágított: a lányok esetében a...
Sztárok
Annyi biztos, hogy Nagy Ferónak is elég kevés a nyugdíja, és az embereknek meg is volt erről a véleménye.